2024. szeptember 12., csütörtök

Hol volt, hol nem volt...

Mesemondó verseny az óbecsei Népkönyvtárban

Az óbecsei Népkönyvtár már csaknem húsz éve népmesemondó versennyel emlékezik meg Benedek Elekről, a nagy meseíróról, illetve a népmese napjáról, amelyet szeptember 30-án ünnepelünk. Minden évben mesemondó versenyt szerveznek az intézményben a község tanulói számára, a legkisebbek pedig rajzpályázaton vehetnek részt.

– Az idei megmérettetésre keddig, szeptember 24-éig lehet jelentkezni. A diákok szabadon választott mesével nevezhetnek be, amelynek elmondása négy percig tarthat. Három kategóriában zajlik a verseny, a másodikosok és harmadikosok, a negyedikesek és ötödikesek, valamint a hatodikosok és hetedikesek mérhetik össze felkészültségüket a megmérettetésen, amelyet szeptember 30-án délután tartunk.

Háromtagú zsűri fogja a mesemondókat meghallgatni és rangsorolni – mondta Lovas Đijanta, a Népkönyvtár igazgatónője, aki azt is hozzátette, hogy az óvodások és az elsősök rajpályázaton vehetnek részt.

– Az idén a kis képzőművészeknek két címet ajánlottunk fel, az egyik a Három kívánság, míg a másik A vasorrú bába. A4-es papírméretre várjuk az alkotásokat szeptember 24-éig, amelyek bármilyen technikával készülhetnek – tette hozzá az igazgatónő.

A legjobb mesemondók és képzőművészek ajándékcsomagot kapnak. Ezenkívül minden mesemondó és rajzkészítő oklevelet kap.

Nyitókép: A tavalyi mesemondó verseny díjazottjai (Fotó: Ricz Róbert)