2024. december 22., vasárnap

Mali: Tíz nap múlva érkezik a 10 ezer dináros támogatás

Siniša Mali pénzügyminiszter kijelentette, hogy az elkövetkező tíz nap során bonyolítják majd le az újabb gazdasági támogatást, ami a középiskolásokat célozza meg – írja a B92 hírportál.

Mint azt már megírtuk Aleksandar Vučić államfő bejelentette, hogy minden középiskolás diák 10 ezer dináros egyszeri segélyben részesül, míg az egyetemistáknak 1000 dinárt folyósítanak az egyetemista kártyára.

– Ez egy újabb állami támogatás, amely azokat a polgárokat célozza meg, akik eddig ki lettek hagyva. Kizárólag a fiatalok egy csoportjára irányul, akik eddig kimaradtak a pénzügyi támogatásokból – nyilatkozta Mali a Happy Televíziónak adott mai interjújában.

Hangsúlyozta, hogy a tavalyi év során a 16 és 29 év közötti fiatalok számára két alkalommal 100 eurót, majd további 5 ezer dinárt fizettek ki. Szavai szerint az idén azoknak az édesanyáknak, akiknek gyermekei nem idősebbek 16 évnél, szintén 10 ezer dináros támogatásban részesültek. Emellett a nyugdíjasoknak november 30-án kifizetik a 20 ezer dináros támogatást, majd egy nappal később 10 ezer dinárt folyósítanak a szociális szempontból veszélyeztetett helyzetben élőknek.

– Ötmilliárd eurónk van a számlánkon és ezért szeretnénk segíteni. Eddig még nem céloztuk meg a középiskolások csoportját, de most megmutatjuk, hogy fontosak a számunkra és egyúttal bizonyítjuk közpénzügyeink erejét – fogalmazott Mali.

 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: pixabay.com