2024. december 22., vasárnap

Lejár a falusi turizmus fejlesztésére kiírt pályázat

Hétfőig fogadja az Idegenforgalmi és Ifjúsági Minisztérium a falusi turizmus fejlesztését célzó, február 22-én kiírt pályázatára való jelentkezéseket. A tárca emlékezteti az érdekelteket, hogy április 15-éig pályázhatnak állami támogatásra, ha bővíteni vagy újabb felszereléssel gazdagítani tervezik idegenforgalmi kapacitásaikat. 

Ezekben a napokban tehát még beadhatják igénylésüket mindazok a turizmussal foglalkozó falusi háztartások, vendégek fogadására berendezkedett tanyák és tájházak, melyeket nyilvántartanak az E-turista rendszerben. A kiírás szerint projektenként maximum 2,9 millió dináros támogatás nyerhető el, a pályázó pedig a beruházás teljes értékének 10 százalékát köteles biztosítani saját eszközeiből. A Tanjug információja szerint a minisztérium emlékeztet arra, hogy a kormány elfogadta a falusi turizmus fejlesztését szolgáló támogatási eszközök odaítéléséről és felhasználásáról szóló rendeletet, mellyel az idén először 150 millió dinárt osztanak szét a pályázóknak vissza nem térítendő támogatás formájában. A cél a vidéki idegenforgalmi kínálat fejlesztése, bővítése, ami egyúttal hozzájárul az egyenletesebb regionális fejlődéshez is.

A pályázat szövege, a részletes utasítások és az űrlapok megtalálhatók illetve letölthetők az Idegenforgalmi és Ifjúsági Minisztérium honlapjáról: https://mto.gov.rs/

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás