2024. december 22., vasárnap

Ösztönzés a fiataloknak

Vállalkozói vásárt tartottak az újvidéki műszaki középiskolában

Újvidéken tegnap a Pavle Savić Műszaki Középiskolában vállalkozói vásárt tartottak abból a célból, hogy a diákok megismerkedjenek a munkaerőpiaccal, valamint vállalkozások alapítására ösztönözzék őket. Nyolc olyan vállalat képviseltette magát, amelyek munkahelyeket is kínáltak az érdeklődő diákoknak. A rendezvényt a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság támogatta.

Nenad Ivanišević tartományi gazdasági és idegenforgalmi titkár a vásárt megnyitva elmondta, hogy a tartományi titkárság számára nem volt kérdés, hogy támogatja-e ezt a jelentős rendezvényt.

– Fontos, hogy fiatalok a középiskola után munkába álljanak, vagy legalábbis gyakorlatot szerezzenek, és megtapasztalják, hogyan folyik a munka a vállalatokban. A munkáltatók is megértették, hogy küzdeniük kell a megbízható alkalmazottakért. Örömmel tölt el, hogy az iskola vezetősége úgy döntött, hogy vállalkozói vásárt szervez. Fontos, hogy a diákok megtalálják magukat, a középiskola után munkába álljanak vagy egyetemre iratkozzanak. Lényeges az is, hogy a fiatalok az iskolában szerzett tudást megfelelően alkalmazzák. Mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a fiatalok tanulmányaik befejeztével munkába álljanak. Ez a rendezvény is ezt a célt szolgálja. Szeretném arra ösztönözni a fiatalokat, hogy legyenek vállalkozók. A tartományi titkárság nagy hangsúlyt fektet a vállalkozók támogatására, az ajtónk mindenki előtt nyitva áll – fogalmazott Ivanišević, aki körbejárta a rendezvényt, és elbeszélgetett a vállalatok képviselőivel és a diákokkal is.

Mila Kostić, a középiskola igazgatója elmondta, hogy a középiskola első alkalommal szervez vállalkozói vásárt.

– A rendezvény kiváló alkalom arra, hogy a diákok megismerkedjenek a munkáltatókkal, elbeszélgessenek velük, tájékozódjanak a lehetőségekről. Ezenkívül megtudhatják, hogy a cégeknek mire van szükségük, s hogyan tehetnek szert gyakorlatra. A rendezvényt elsősorban a végzős diákoknak szántuk, de mindenkit szeretettel várunk. Az volt a célunk, hogy a diákoknak segítséget nyújtsunk a karrierválasztásban, valamint hogy felkészüljenek és megismerkedjenek a munkaerőpiaccal – fejtette ki az igazgatónő.

A vállalatok legfőképp olyan munkahelyeket kínáltak, amelyek közepes végzettséget igényelnek. Ezenkívül a Nemzeti Munkaközvetítő Szolgálat bemutatta oktatási programjait, és tájékoztatást nyújtott a foglalkoztatás területén. 

A műszaki középiskola több éve szervez különböző tevékenységeket, például humanitárius bazárt, amelyen a diákok bemutathatják termékeiket.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: A gazdasági titkár a diákok között (Fotó: Dancsó Áron)