2024. december 22., vasárnap

Megfizettethetik a gyorsforgalmi utak használatát

Jövő évtől a főutakon a teherforgalmat is fizetőssé tehetik

A következő év elejétől megteremtődnek a törvényes feltételek arra, hogy fizetőssé tegyék a gyorsforgalmi utak használatát, de a fűutakon is bevezethetnek útdíjat a teherforgalom számára – jelentette be Goran Vesić építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter. A sajtónak adott nyilatkozatában magyarázatot is fűzött a bejelentéséhez: a megfizettetést ugyanis akkor vezethetik be, ha elegendő kilométernyi gyorsforgalmi utat építettek ki és bocsátottak rendelkezésre az ország területén. 

A miniszter kiemelte, hogy nemsokára véget érnek a munkálatok a Šabac és Loznica közötti 54 kilométeres gyorsforgalmi útszakaszon, de fejezik az Iverket és Lajkovacot összekötő 24 kilométernyi hosszúságú utat is. Végéhez közeledik a 35 kilométeres Dunai korridor megépítése, 2026-ban viszont befejezik a 28 kilométer hosszú Fruška gora-i korridort is. Elkezdték a Vajdaság mosolyaként közismertté vált, újabban viszont Szerbia mosolyaként is emlegetett gyorsforgalmi út építését is, amely Béreget, Zombort, Kúlát, Verbászt, Szenttamást, Óbecsét, Törökbecsét, Nagykikindát és Szerbcsernyét köti majd össze. Az ország leghosszabb gyorsforgalmi útja 186 kilométer hosszú lesz. A munkálatok első fázisánál tart a Karađorđe vezérről elnevezett út is: a Šumadijat átszelő Vožd Karađorđe 80 kilométer hosszú lesz. A projektek befejezésével lesz elegendő gyorsforgalmi út Szerbiában ahhoz, hogy használatukat megfizettessék – mondta a tárcavezető. 

Mennyit kell majd fizetni az utak használatáért?

Az útidíjakat illetően Vesić elmondta, hogy az értékük előreláthatólag az autóutak díjának 80 százalékát teszik majd ki. A gyorsforgalmi utakon mellőzni fogják a fizetőállomásokat: a megfizettetést műholdas követéssel tervezik. Európa legkorszerűbb rendszerét vezetik majd be – vetítette elő a terveket az illetékes miniszter. 

Ugyanakkor azt is bejelentette, hogy jövő évtől a teherforgalmat a főutakon is megfizettetik majd. Az útdíjat a tengelyterhelésre alapozzák: ezt veszik alapul az árak meghatározásánál is védve ezzel az utakat attól a károsodástól, amelyet a túlterhelt kamionok okoznak – magyarázta a miniszter. Újságírói kérdésre elmondta azt is, hogy a tervek szerint a 7,5 vagy 9,5 tonnától súlyosabb rakományok esetén vezetnének be útdíjakat a főutakon. 

Kedvezmény a környezetkímélő járművek esetében

A miniszter bejelentette azt is, hogy szorgalmazni fogja az árcsökkentést a környezetkímélőbb motorok esetében. A teherforgalom esetén az elképzelése szerint a legkisebb útdíjat az euró 6-os motorral rendelkező kamionok esetében kell majd fizetni. Ettől drágábban közlekedhetnek majd az euro 5-ös motorral működő tehergépkocsik, a legdrágább kategóriába pedig az euró 4-es motorral haladó kamionok tartoznak majd – vázolta a terveket Vesić.

A tárcavezető a kedvezményeket kiterjesztené az elektromos autókra is. A csökkentett útdíjak ösztönző hatásúak lehetnek, és arra irányulnának, hogy népszerűsítsék országunkban a környezetkímélő járművek használatát – mondta. 

Ugyanakkor arról is beszélt, hogy útdíjak tekintetében különbséget tennének a készpénzfizetés és az elektronikus fizetés között is: utóbbiak esetében olcsóbb lenne a gyorsforgalmi utak használata. 

Az idén az útdíjak megfizettetéséből 43-45 milliárd dináros bevételt remélnek – hozta nyilvánosságra a miniszter. Hozzátette: a gyorsforgalmi utak, illetve a főutak használatának megfizettetésével ez az összeg duplájára nőhet, ami azt jelenti, hogy több eszköz áll majd rendelkezésre az utak fenntartására és felújítására. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Dávid Csilla felvétele