2024. október 5., szombat

Szerbia jó úton halad

Országunk megfelel a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni harcra vonatkozó nemzetközi követelményeknek

Szerbia hatalmas előrelépést tett az elmúlt időszakban a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni harcban – mondta Jorgovanka Tabaković bankkormányzó azon a találkozón, amelyen megkezdték az országunk felülvizsgálását az említett szempontok alapján. Az értékelést ezúttal is az Európa Tanács ezzel megbízott bizottsága végzi, immár hatodik alkalommal. 

Országunk rendszere korábban megkapta az elismerést arra vonatkozóan, hogy összhangban van az új technológiára és virtuális vagyonra vonatkozó követelményekkel. A bizottság tavaly decemberi ülését követően pedig az előírásokat és a gyakorlatot 40 nemzetközi javaslat alapján is megfelelőnek találták.

Ezt az eredményt jelenleg csak tíz másik joghatóság érte el a világon – állítják a szakemberek. 

Tabaković beszédében kiemelte, hogy a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni harc olyan folyamat, amelyet nagyban befolyásolnak a részvevői. A nemzetközileg elismert eredmények nem jelentik azt, hogy nem kell tovább dolgoznunk a rendszer hatékonyságának fenntartásán és fejlesztésén: ez ugyanis kulcsfontosságú a pénzügyi rendszer integritása és stabilitása szempontjából – hívta fel a figyelmet a munka folytatásának jelentőségére a bankkormányzó a találkozón. Ugyanitt hangsúlyozták, hogy a Szerb Nemzeti Bank a megelőzés terén tölt be meghatározó szerepet a rendszerben. A pénzügyi intézmények folyamatos felügyeletével éppúgy támogatást biztosít a rendszer résztvevőinek, mint az adatbázisok vezetésével – mutattak rá az országos bank gyakorlati szerepére az illetékesek. 

A találkozó résztvevőit egyébként Željko Radovanović, a pénzmosás elleni harccal megbízott igazgatóság elnöke is köszöntötte, de videókapcsolaton keresztül az Európa Tanács illetékes bizottságának képviselői is felszólaltak. A Szerb Nemzeti Bankban megszervezett kétnapos találkozó célja, hogy rávilágítson a területet szabályozó standardokra, és azokra a szempontokra, amelyek alapján az illetékes bizottság értékel. Másrészről viszont 60 szerbiai köz-, valamint magántulajdonban levő intézmény képviselőit szólított egy helyre az összejövetel: jelen vannak az illetékes minisztériumok és igazgatóságok, az ügyészségek és bíróságok, a pénzmosás elleni harccal megbízott igazgatóság és az országos bank szakemberei is. A találkozó összegyűjtött mindenkit, aki aktívan részt vesz abban, hogy országunk rendszere összhangban legyen a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozása elleni harc nemzetközi követelményeivel – hangzott el az összejövetelen. 

Nyitókép: Jorgovanka Tabaković (Fotó: Beta)