2024. december 22., vasárnap

Gazdaságunk útmutatója

Juhász Bálint a Vajdasági Gazdasági Kamara szakembereivel tárgyalt

A tartomány gazdasági útmutatójaként értékelte a Vajdasági Gazdasági Kamara munkáját Juhász Bálint, a tartományi képviselőház elnöke azon a látogatáson, amelyen Boško Vučurevićtyel, a kamara elnökével egyeztetett tegnap a tartomány gazdasági helyzetéről és lehetőségeiről. A találkozón a tartományi képviselőház elnöke megismerhette az első negyedévre vonatkozó makrogazdasági mutatók alakulását Vajdaságban.

A találkozón Juhász Bálint kiemelte: a Vajdasági Gazdasági Kamara munkája felbecsülhetetlen a tartomány gazdasági fejlődése szempontjából. A kamara által végzett elemzések és a hozzájuk befutó információk útmutatóként szolgálnak a gazdasági társaságoknak és az azokat támogató intézményeknek is. A kamara és a vajdasági képviselőház együttműködését illetően kifejezte reményét, hogy a jövőben is folytatódhat az eddigiekben tapasztalt összhang: a közös projektek közül kiemelte a Regionális Üzleti Fórum szervezését. Hangsúlyozta, hogy az elkövetkezőkben is egymásra kell támaszkodniuk annak érdekében, hogy közösen támogassák a vajdasági vállalkozókat és pozitív gazdasági közhangulatot teremtsenek a tartomány területén. Ugyanakkor Juhász kiemelte azoknak a konferenciáknak és megmutatkozási lehetőségeknek a jelentőségét is, amelyeken részt vehetnek a vállalkozóink. Ezek ugyanis fontos platformot képeznek az üzletelés fejlesztéséhez és az új kapcsolatok kialakításához – fogalmazott a tartományi képviselőház elnöke a találkozón.


 

A kamaraelnök ismertette az intézmény munkáját és céljait (Fotó: Ótos András)

A kamaraelnök ismertette az intézmény munkáját és céljait (Fotó: Ótos András)

A kamara helyiségeiben megtartott egyeztetésen Boško Vučurević ismertette az általa képviselt intézmény munkáját, de kitért a tervezett konferenciákra és fórumokra is. Beszámolt a kamara aktuális kezdeményezéseiről és programjairól is. Ismertette még az eddig megvalósított együttműködéseket is mind a hazai gazdasági kamarákkal, mind a hasonló célú intézményekkel a régióban, Európában és szélesebb körben is. 
A szakemberek az említett makrogazdasági mutatók mellett, bemutatták a kamara szakágazatainak elemzéseit is, de a mezőgazdaság, az ipar és a szolgáltatás terén végzett helyzetelemzéseiket is ismertették a tartományi képviselőház elnökével. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás

Nyitókép: Boško Vučurević és Juhász Bálint (Fotó: Ótos András)