2024. augusztus 21., szerda

Milliódolláros veszteségek

A szárazság nem tett jót a szántóföldi növényeknek, de a gyümölcs- és zöldséghozam is csökken

Szerbiában az aszály nagy károkat okoz a mezőgazdasági termelőknek. A kukoricát és a szóját  viselte meg főleg a csapadékmentes időjárás. A szakértők becslése szerint a kukorica esetében 400-500 millió dollár lesz a veszteség, a napraforgó és a szója esetében pedig 50 millió dollár. A hozamok termőföldről termőföldre változnak, konkrét adatokat akkor tudnak mondani, ha betakarítják a termést. A szakértők szerint a hozamok elegendőek lesznek a hazai szükségletek kielégítésére, de a gazdáknak nem fedezik a termelés költségeit.

Žarko Galetin agrárelemző a Novosti hírportálnak elmondta, hogy a kukorica és a szója esetében a károk helyrehozhatatlanok.

– Ebben a pillanatban semmilyen eső nem segíthet az említett kultúrnövényeknek. Tavaly a kukorica hozama 7,7 tonna volt hektáronként, az idén pedig 4,5 tonna. Ez azt jelenti, hogy több mint 2 millió tonna a veszteség. A jelenlegi becslések szerint 400-500 millió dollár lesz a kár, de csak a betakarítás után tudunk végleges eredményt mondani. Kukoricát az idén 960 ezer hektáron ültettek, szóját pedig 220 ezer hektáron. A szója esetében nem számíthatunk 2,2-2,5 tonnánál nagyobb hozamra hektáronként. Tavaly 2,9-3 tonna volt hektáronként. A veszteség 100 ezer tonna, a kár mintegy 50 millió dollár lesz. A szárazság még a meleget jól viselő napraforgónak sem tett jót. Tavaly 700 ezer tonna termett, most pedig 500 és 600 ezer tonna között. A veszteség 120 ezer tonna lesz, a jelenlegi becslések szerint a kár 50 millió dollárra tehető. Elegendő kukorica és szója lesz a hazai szükségletekre, de exportra kevés jut – fejtette ki Galetin.
Az elkeseredett gazdák rámutatnak arra, hogy a szárazság hatalmas károkat okozott, egyes termőföldeken teljesek, máshol 50 százalékosak. Szakértők rámutatnak arra, hogy az aszály komoly gondot jelent, ezért sürgős intézkedésekre lenne szükség. Elengedhetetlen a haszonnövények megfelelő öntözése, enélkül nem lehet sikeres a hazai mezőgazdaság. Szerbiában azonban gyerekcipőben jár az öntözés, a világon a termőföldek több mint 17 százalékát öntözik, nálunk mindössze a 1,4 százalékát. Ezen sürgősen változtatni kell! Szerbiában mintegy 4,1 millió hektáron folyik termelés, s ebből mindössze 47 579 hektárt öntöznek.

A szárazság a gyümölcs- és zölségféléknek sem tett jót, így a piacokon magasabb árakkal számolhatnak a vásárlók.
 

A szárazság a zöldségféléknek sem tett jót, így a piacokon magasabb árakkal számolhatnak a vásárlók (Fotó: Dávid Csilla)

A szárazság a zöldségféléknek sem tett jót, így a piacokon magasabb árakkal számolhatnak a vásárlók (Fotó: Dávid Csilla)

Zoran Keserović egyetemi tanár a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy Szerbiában a gyümölcshozam 5–8 százalékkal kisebb lesz a tavalyinál. Szerbia évente mintegy 1,45 millió tonna gyümölcsöt termeszt, az idén a hozamok 1,22-1,25 millió tonna körül alakulnak. Emlékeztetett arra, hogy április második felében az alacsonyabb  hőmérsékletek, később pedig a jég és a nagyon meleg  okozott gondot. A szárazság miatt a zöldségfélék hozama is gyengébb lesz, az árak pedig magasabbak. 

Goran Đaković agárelemző a Beta hírügynökségnek elmondta, hogy a szárazság amellett hogy csökkenti a termést, a gyümölcs minőségére is kihat. 

– Sokaknak nincs öntözőrendszerük, hogy orvosolhassák a károkat. A gyümölcs és a zöldség ára több tényezőtől függ, elsősorban a klímafeltételektől, mint a szárazság és a csapadék. Az árakra a termelési költségek is kihatnak, de a kínálat és a kereslet is. Azokon a területeken, ahol lehetőség volt öntözésre, nagyobb lesz a hozam, a gyümölcs és a zöldség minősége pedig jobb. A kisebb hozam miatt gyengébb a kínálat, ami áremelkedéshez vezet, s ez minden termékre vonatkozik. Az idén mindenképpen emelkedik az élelmiszer ára, és nemcsak Szerbiában, hanem világszerte – fogalmazott Đaković.
 

Nyitókép: A kukorica esetében 400-500 millió dollár lesz a veszteség (Fotó: Dávid Csilla)