2024. október 26., szombat
A VILLANYGAZDASÁG FELKÉSZÜLT

A távfűtéssel nem lesz gond

A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) felkészült a hivatalosan ma kezdődő fűtési idényre, és ez a villamos- és hőenergiára egyaránt vonatkozik – közölte Dušan Živković vezérigazgató.

„Az idén is megbízható, biztos ellátást szavatolunk a fogyasztóknak. Ott, ahol a télen távhőszolgáltatást nyújtunk, már megvolt a próbafűtés, egyébként pedig a végén jár a nagyjavítási időszak is, úgyhogy felkészültünk az idényre” – mondta az EPS vezetője. Tudatta a lakossággal, hogy a szénlerakatok szinte teljesen megteltek, „a 2,3 millió tonnás kapacitás teljesítve”, a víztározók telítettsége 80 százalékos. A stabil energiaellátáshoz jelentősen hozzájárul a Kostolac B3 hőerőmű beüzemelése, a munkálatok befejező szakaszához értek. „A múlt héten elvégezték a tesztelést és a próbaüzemelés is befejeződött, ezen a héten még folynak a biztonsági ellenőrzések, és azt hiszem, a hónap végéig meglesznek a feltételek arra, hogy a Kostolac B3 új kapacitásként bekapcsolódjon a Szerbiai Villanygazdasági rendszerbe”.

A biztos ellátáson túl az embereket általában az áram díja érdekli legjobban. A vezérigazgató szerint a fűtési idény végéig nem lesz változás. A továbbiakat illetően egyelőre semmit sem tudni:„Tárgyaltunk a Nemzetközi Valutaalap küldöttségével, meglátjuk, hogyan alakulnak a díjak a továbbiakban. Az EPS most már stabil ellátó, pénzügyi helyzete is megszilárdult” – mondta Živković. 

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás