A bruttó hazai termék az elmúlt év 11 hónapjában 3,8 százalékkal növekedett – hozta nyilvánosságra a hazai felmérések eredményét a Szerbiai Gazdasági Kamara és a Gazdasági Intézet gondozásában megjelenő MAT (Makroekonomskih analiza i trendova) elnevezésű belgrádi szaklap. Ezzel a többi között alátámasztották Siniša Mali pénzügyminiszter kijelentését, miszerint 2024-ben „Európa második leggyorsabban növekvő gazdasága a szerbiai” volt.
A szaklap a gazdasági mutatókat elemezve kimutatta, hogy az ipari termelés további fejlődését a feldolgozó ágazatra kell építeni, azon belül is a siker az új termelési kapacitások megvalósításában rejlik. Rövid távon további gazdasági növekedést biztosíthat az, hogy a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) autógyár szerbiai részlegében január végén elkezdik az új, elektromos autók gyártását – mutatnak rá a lehetőségekre a szakemberek.
Hangsúlyozzák az elemzéseik által kiemelt veszélyt is, amelyet a Szerbiai Kőolajipari Vállalat (NIS) ellen beharangozott szankciók jelenthetnek, amelyeket az Egyesült Államok szorgalmaz az orosz tulajdonjog miatt. Hogy mekkora hatással lehet ez országunk gazdaságára nézve már abból is feltételezhetjük, hogy milyen kieséseket eredményezett a NIS csupán egy kőolaj-finomítójának felújítására szánt kéthavi leállás – utaltak a pancsovai üzem korszerűsítésére a MAT szakemberei. Kiemelték, hogy az említett üzem a hazai piac ellátása mellett jelentős üzleteket valósít meg a régió országaival is.
Az előző évről készített felmérésekben kitérnek a külkereskedelemre is: novemberben már ötödik hónapja stagnált a kivitelünk, de az adatok rámutattak az áruforgalom lassulására is. Ilyen téren mégis 1,7 százalékos növekedést jegyzett országunk. Ezt annak köszönhetjük, hogy felfedtük azt a rejtett keresletet, amelyet a kínai és a török piac tanúsított Európa iránt – állítják a szakemberek, akik szerint enélkül nemhogy növekedést, de kétszázalékos csökkenést mutattunk volna ki a tavalyi külkereskedelmi elemzésekben.
A gazdasági elemzők az infláció kapcsán kimutatták, hogy 2024 novemberében csökkent a drágulás mértéke országunkban. Júliustól viszont az évközi infláció a Szerb Nemzeti Bank által előrelátott 4,5 százalék alatt volt – foglalták össze a múlt év első 11 hónapjának gazdasági elemzéseit a MAT szakemberei.