2025. március 9., vasárnap

Csapadék kell a búzának

Szerbiában ősszel a becslések szerint több mint 600 ezer hektáron vetettek el búzát. Szakértők szerint a növény állapota leginkább a vetés időpontjától függ. 
Milan Mirosavljević, az Újvidéki Növénytermesztési és Konyhakertészeti Intézet munkatársa elmondta, hogy az október 20-a előtt elvetett búza a bokrosodás fázisában van, az oldalhajtások levélszáma 2-3. Másrészt a később elvetett búza nem olyan jól fejlett, kivéve azokat a régiókat, ahol több volt a csapadék.

Az időjárási előrejelzések alapján a hónap végéig marad a hideg idő.

– Ha ez így lesz, a búza szinte február végéig nyugalmi állapotban marad, mivel az előrejelzések szerint a napi hőmérséklet nem haladja meg az 5 Celsius-fokot, reggel pedig fagyra számíthatunk. Az idén februárban hidegebb az idő a korábbi évekhez képest, amikor a februári átlaghőmérséklet elérte a 8 Celsius-fokot – fogalmazott.

Az UREA típusú műtrágyát az időjárási viszonyokhoz kell igazítani. A fejtrágya kijuttatását úgy kell időzíteni, hogy csapadék előtt kerüljön a földbe. Az ammónium-nitrát használatával nem kell sietni. Legjobb lenne mielőtt még kalászba szökik a búza.

Szerbia régióiban évek óta eltérő mennyiségű csapadék hullik. A talajnedvesség mértéke azonban országszerte többé-kevésbé megegyezik.

A búza fejlődése elsősorban attól függ, hogy március végéig milyen lesz az időjárás. Rendkívül fontos az, hogy áprilisban és májusban legyen elegendő csapadék, mivel a korábbi években ez az időszak bizonyult kritikusnak a termésérés szempontjából – fejtette ki Mirosavljević.

Ellentétben az előző téllel, amikor a rágcsálók okoztak nagy gondot a termelőknek, az idén nem jegyeztek jelentős kártevőket a parcellákon. 

Magyar ember Magyar Szót érdemel

Nyitókép: Beta