Megkezdődött a Kopaoniki Üzleti Fórum, amely a régió egyik legjelentősebb gazdasági eseménye, és több mint 1600 kiemelkedő üzleti, gazdasági, tudományos és technológiai szakember vesz részt rajta.
A hivatalos program Jorgovanka Tabakovićnak, a Szerb Nemzeti Bank kormányzójának, valamint Siniša Mali pénzügyminiszternek a beszédjeivel indult. Ők Szerbia makrogazdasági, monetáris és fiskális politikájának fő irányvonalait ismertették.
Tabaković emlékeztetett arra, hogy Szerbia 2024-ben elérte a befektetési szintű hitelminősítést, így azok közé az országok közé tartozik, amelyek alacsony befektetési kockázattal rendelkeznek.
Siniša Mali pénzügyminiszter a világszerte zajló háborúkról, és az új globális társadalmi kihívásokról is beszélt.
Hangsúlyozta, hogy az elmúlt évtizedben stabilizálták az ország pénzügyeit, és jelentős infrastrukturális beruházások valósultak meg.
Mali kiemelte, hogy Szerbia a globális kihívások ellenére is megőrizte gazdasági növekedését és stabilitását, és jelenleg Európában az első helyen áll a GDP-növekedés tekintetében.

Nyitókép: Beta