2024. szeptember 10., kedd

Balkáni munkásokért kiált a Nyugat

Óriási a munkaerőhiány Németországban – Térségünket demográfiai összeomlás fenyegeti

A közeljövőben egyszerűsödhetnek a munkavállalási és letelepedési eljárások Németországban – írja a B92 hírportál. Állításukat a német parlament liberális csoportja vezetőjének, Christian Dürrnek a kijelentésére alapozták, ő a Welt televíziónak adott nyilatkozatában kiemelte: tárt kapukkal várnak mindenkit, aki dolgozni tud.

A hatvanas és a hetvenes évek kivándorlásait követően a német munkapiac lassan bezárult, de ennek meg kell változnia – hangsúlyozta a német politikus. Dürr szerint manapság munkaengedélyt kell kapnia minden vendégmunkásnak.

Elemzők szerint ez az álláspont jellemző is a liberálisokra, ám jelenleg a szociáldemokratákkal és a zöldekkel együtt olyan pozíciót töltenek be az ország vezetésében, amely által probléma nélkül érvényesíthetik is meggyőződésüket. Mindezt pedig alátámasztják azon drámai bejelentések is, amelyek a gazdaság különböző ágazataiból bombázzák a német sajtót. Ezek szerint ugyanis nincs elegendő munkaerő Németországban.

MINDENKI JÖHET, AKI DOLGOZNI AKAR!

Az idény elején a közösségi médiákat ellepték a zsúfolt és kaotikus német repterekről készült felvételek, de a sajtó is rendszeresen beszámolt az ezerszámra lemondott járatokról. Mindez arra kényszerítette a német kormányt, hogy megígérje: ezentúl gyorsabban adja ki a munkaengedélyeket. A koronavírus-járvány idején ugyanis a repülőterek felmondtak a munkásoknak, ma viszont több mint 7 ezer alkalmazottra lenne szükségük az alapszintű működéshez.

A repterek elsősorban Törökországból és a nyugat-balkáni országokból pótolnák a munkaerőhiányt, innen tudnak ugyanis leggyorsabban megfelelő alkalmazottakat csábítani az elkövetkező három hónapra. „Biztosítjuk a megfelelő jövedelmet és ellátást az érkező vendégmunkásoknak” – ígérte nemrégiben Nancy Faeser német belügyminiszter.

Még le sem csendesedtek a repterek körüli gondok, máris felszólaltak a német vendéglátósok: azt követelték a német vezetéstől, hogy könnyítse meg számukra a nyugat-balkáni vendégmunkások alkalmazását. A vendéglátósok egyesülései szerint ugyanis a járványhelyzet miatt bekövetkezett felmondások után a német szállodák és éttermek 60 százaléka munkaerőhiánnyal küzd: folyamatosan keresnek pincéreket, szakácsokat és szobalányokat is. Emellett hangsúlyozzák, hogy „a fizetések kétszámjegyű százalékarányban növekednek”. Bár ezt az infláció is követi az utolsó pár hónapban – figyelmeztetnek az elemzők.

Az idényjellegű állások mellett folyamatos a kereslet az állandó munkahelyek betöltésére is. Köztudott, hogy a német piac már szinte minden szakképesített mestert, sofőrt és egészségügyi szakembert „bekebelezett” Szerbiából és a környező országokból. A Deutsche Welle televíziós hálózat korábbi tényfeltárásai rámutattak, hogy a kórházak és idősotthonok akár 15 ezer eurót is fizetnek a munkaközvetítőknek egy szakképzett munkás bevonzását követően.

MIT MOND A NÉMET TÖRVÉNY?

A viszonylag új német törvény lehetővé teszi a letelepedést mindazoknak, akik találnak olyan német munkaadót, aki alkalmazná őket. A képesítést illetően szinte teljesen mindegy, hogy könyvelők vagy sofőrök, az a lényeg, hogy rendelkeznek olyan dokumentummal, amely igazolja a szakmai képzettségüket.

Ez alól kivételt képez az úgynevezett „nyugat-balkáni szabály”, amelyet a migránskrízis közepette érvényesítettek Németországban. Ekkor ugyanis a szíriai és távol-keleti menekültekre vonatkozó eljárás kérelmezőihez nagy számban csatlakoztak azok a szerbiai, észak-macedóniai és koszovói vendégmunkások is, akik menekültstátusszal szerettek volna dolgozni a nyugat-európai országban. A német vezetés a problémát úgy oldotta meg, hogy évente 25 ezerre korlátozta azoknak a munkaengedélyeknek a számát, amelyeket a nyugat-balkáni országokból érkezőknek adhattak ki a hivatalok. Ennek a szabálynak az érvénytelenítését szorgalmazzák jelenleg a repterek és a vendéglátósok.

KIÜRÜL(HET) A BALKÁN

A Die Zeit országos német hetilap viszont arra figyelmeztet, hogy gyorsított eljárásokkal nem oldható meg az az óriási munkaerőhiány, amellyel Németország küzd. Az idei első negyedévben ugyanis 1,74 millió munkahely üresedett meg, a munkanélküliség pedig hihetetlenül alacsony: öt százalék alá esett. Az ígért fizetésemelések és a munkafeltételek javítása jó lépések ugyan, de nem elegendőek ahhoz, hogy betöltsék „a német munkaerőpiacon keletkezett hatalmas űröket” – írja a német hetilap.

A szakemberek szerint 2030-ra a hárommilliót is meghaladhatja a megüresedett munkahelyek száma Németországban. Az úgynevezett baby boom generáció ugyanis 2025 és 2035 között vonul nyugdíjba: ezzel nemcsak az a probléma, hogy a helyüket nincs kivel betölteni, de valakiknek ápolniuk is kell ezt a nemzedéket, ami további munkaerőhiányt eredményez – figyelmeztetnek a demográfiai szakértők.

Nemrégiben Hubertus Heil munkaügyi miniszter bejelentette, hogy őszre „korszerű bevándorlási törvényt” érvényesítenek, amelynek értelmében egyszerűsítik a németországi letelepedést.

A kérdés már csak az, hogy Szerbiában és a régióban maradt-e egyáltalán annyi és olyan munkás, aki hajlandó kivándorolni Németországba. Egyre sűrűbben hallani ugyanis a szakemberektől a munkapiac megüresedéséről, és arról, hogy a térségünket demográfiai összeomlás fenyegeti – írja a B92.