2024. szeptember 10., kedd

Szervezett vámcsalás áldozatai lettek?

Csődeljárás indul a C&A szerbiai leányvállalatában

A C&A divatlánc csődeljárást indít Szerbiában, miután kiderült az is, hogy ismeretlen személyek a cég logója alatt több éven keresztül kínai árut csempésztek be az országba, és ezzel, vagyis a vámdíjak ki nem fizetésével legalább hatmillió euróval károsították meg a köztársasági költségvetést – hozta hírül az RTS (Szerbiai Rádió és Televízió).

Szerdán a közösségi médiában olyan hírek keringtek, hogy ez a kereskedelmi lánc megszünteti tevékenységét Szerbiában, de jelen marad a régió más országaiban. A cég vezetősége hétfő délutánra összehívott egy ülést, amelyen bejelentették, hamarosan leállíthatják a munkát.

A szerbiai vámhivatal ugyanis eljárást indított a C&A céggel szemben, mert 2021 nyarán nem a márkájuknak megfelelő árut importált, és ezzel több millió eurós vámsértést követett el. Mint arról a szerb média beszámolt, egy nem megnevezett vámhatósági forrásra hivatkozva, a divatlánc az osztrák Quehenberger szállítmányozó vállalattal együtt csaknem hét éven keresztül törvényellenes cselekedeteket hajtott végre. Közösen tették lehetővé, hogy a becsempészett kínai árut saját termékükként értékesítsék, amihez felhasználták az eredetiség igazolására szolgáló pecsétet is. A szállítmányozó a vámhatósági eljárás megindítása után nevet változtatott, és folytatta tevékenységét Szerbiában.

Dejan Gavrilović, az Efektiva fogyasztóvédelmi egyesület munkatársa a Biznis.rs portálnak elmondta, egyetlen fogyasztó sem kereste meg őket, az áru minőségére panaszkodva. Ugyanakkor rámutatott, hogy az eset nem egyedi, korábban is volt már példa ehhez hasonló csalásokra, de sajnos soha nem derült ki, hogy az esetek hogyan végződtek.

A közszolgálati televíziónak nyilatkozó szakértők rámutattak, hogy a csőeljárás elindításához legalább fél év szükséges, és ezután legalább egy év kell ahhoz, hogy a hitelezők, és ebben az esetben az állam is megtérítse a követeléseket. Azt viszont elképzelhetőnek tartják, hogy a csődeljárás mellett szabálysértési, vagy ami még valószínűbb, büntetőeljárás is elindul.

Aleksandar Samuilović ügyvéd az RTS-nek elmondta, a cég egyedül nem tudott volna csalást elkövetni, de a visszaélés nyilvánvaló.

– Aki ezt megtette, az magánszemély, aki vagy visszaélt a bizalommal, vagy visszaélt egy felelős személy helyzetével, vagy hamisítás történt. Ami biztos, hogy ilyen esetekben hivatalból indul az eljárás, és az ítélet több év börtönbüntetés is magával vonhat, illetve a jogellenesen szerzett vagyon elkobzása is lehetséges – mondta Samuilović.

A C&A Szerbiában 14 üzletben működött, ezek többsége bevásárlóközpontokban található, és 135 munkást foglalkoztatott. Őket a közszolgálati televízió információi szerint a cég menedzsmentje a hét elején tájékoztatta a működés megszünéséről.

– Személy szerint úgy gondolom, hogy ennek a cégnek a legnagyobb értéke a polcokon lévő áruban van, és valaminek történnie kell velük. Az idő múlásával ennek az árunak az értéke csökken, így biztos, hogy a csődgondnok bizonyos számú alkalmazottat megtart. Akikre nem tart igény, azoknak megszűnik a munkaszerződése, ők ez után kérhetik a júniusi bérüket, ha még nem kapták meg – mondta az ügyvéd.

Egyelőre nincs információ arról, hogy a Vámhivatal munkatársai közül valaki részt vett volna a csalásban, de ezt is vizsgálják. A C&A cég azt állítja ugyanis, hogy ismeretlen személyek szervezett vámcsalás célpontjai voltak. Erre hivatkozva jelentették be a honlapjukon, hogy kénytelenek bezárni a céget.

A Vámhivatal a Tanjug hírügynökséget úgy informálta, hogy tavaly olyan visszaéléseket fedeztek fel, amiket egy külföldi divatcég, valamint egy szállítmányozási cég alkalmazottai követtek el éveken keresztül, visszaélve e két cég pecsétjeivel és fejléces dokumentumaival.

A C&A közleménye szerint ismeretlen tettesek több mint 300 olyan csalást követtek el, amelyek sértik Szerbia vámszabályait, így a 2014 és 2021 közötti időszakban, visszaélve a C&A cég logójával, a vámjogi státusz előnyeivel és a C&A cég szerbiai vámügyi képviseletével, törvénytelen beszállítást hajtottak végre.

A cég azt állítja, hogy a bűncselekményt 2021 októberében fedezték fel a vámhatóságok, akkor értesítették a C&A céget először ezekről a visszaélésekről. Több hónapos nyomozóvizsgálat után, annak ellenére, hogy a bizonyítékok megerősítik, hogy a C&A Serbia nem tehető a bűncselekmény felelősévé, a szerbiai vámhatóságok arra az álláspontra helyezkedtek, hogy a C&A Serbia cég köteles  megtéríteni a vámdíjakat. Ezek után a C&A Serbia cég vezetősége a helyzet alapos elemzése után arra a következtetésre jutott, hogy nem tudja kockázat nélkül viselni a Szerb Köztársaság hatóságai által képviselt jogi álláspontot.