2024. szeptember 10., kedd

Két és félszeresére emeli az áram árát a behozatali szén

A Szerbiai Villanygazdaság (EPS) a téli idényre nem tud elegendő szenet biztosítani az áramtermeléshez saját bányáiból, ezért kénytelen a környező országokból importálni. Mint elemzésében a Demostat Kutatóközpont és Kiadó megállapítja, ez még mindig kifizetődőbb, mint áramot importálni télen, amikor a legdrágább. Csakhogy a szénvásárlás is sokba kerül: a behozatali szénnel előállított áram két és félszer drágább lesz annál, amit az EPS tulajdonában levő szén felhasználásával termelnek.

„A Milorad Grčić igazgató idejében történt mulasztások, például az, hogy a Kolubara külszíni fejtési területeit nem készítették elő idejében a szénkitermelésre, a hozzáértők szerint 280–300 millió eurójába kerül a Szerbiai Villanygazdaságnak. Ennyit kell fizetnie a következő két téli időszakban a behozatali szénért” – írja a Demostat.

A Kolubara bányában a nyár végéig napi 80.000 tonna szenet tudnak kitermelni, de ez korántsem elegendő a hazai szükségletekre. A montenegrói Pljevljából 300 000, a bosznia-hercegovinai Banovićiból pedig 100 000 tonna, a hazainál jobb minőségű szén érkezik, a vásárlási szerződéseket már megkötötték. Az illetékesek fontolóra vették a koszovói, romániai és bulgáriai szénbehozatalt is, ezek esetében azonban a szállítás növeli a költségeket.