„Az állam elegendő energiát és energiahordozót biztosított, ez a gazdaság működőképességének legfontosabb feltétele. A háztartások számára az áram a tél végéig nem drágul, a cégek pedig majd tárgyalnak a témáról a villanygazdasággal” – közölte a közszolgálati televízió műsorában Zorana Mihajlović bányászati és energiaügyi miniszter. A szerbiai atomerőmű lehetséges építésének az utóbbi hetekben emlegetett témája kapcsán azt mondta, szükséges erről is beszélgetni, Szerbiának újabb elektroenergetikai kapacitásokra van szüksége, hiszen 30 éve egy villanyerőművet sem épített.
„A következő évtizedekben biztosan növekszik az energiafogyasztás, tehát újabb közepes és nagy vízerőműveket, nap- és szélerőműveket kell építenünk, de a nukleáris energia kérdését is napirenden kell tartanunk”. Mihajlović kiemelte, a szerb és az orosz államfőnek a földgáz árára vonatkozó csütörtöki megállapodása sokat jelent Szerbia számára.
„Nagy és rendkívül fontos hír a Vučić és Putyin elnök közötti egyezség híre. Ez nemcsak az elnökök és a két állam jó kapcsolatainak kérdése, hanem lényeges momentum Szerbia energiabiztonsága és -stabilitása szempontjából. Lesz elegendő földgázunk – és nem csak a következő hat hónapban –, ára a háztartások számára változatlan marad, gazdaságunk pedig továbbra is versenyképes lesz – mondta Mihajlović. Megismételte, hogy Szerbia kibővíti az udvarnoki gáztárolót, és újat is épít.