2024. szeptember 13., péntek

Kézműves foglalkozások kicsiknek-nagyoknak

Óbecsén is indul A Szakkör képzése

A Nemzeti Művelődési Intézet A Szakkör programja 2021-ben kezdődött és hatalmas sikernek bizonyult. Szinte meghódította Vajdaságot, hiszen sok településen léteznek csoportok, amelyek számos lehetőséget és tudást biztosítanak az érdeklődők számára, olyan felnőtteknek, akik a kézművességről szeretnének többet megtudni. 

– Október folyamán Óbecsén is elindulnak A Szakkör programjai. A Than Emlékház, a Than Fivérek Értelmiségi Kör és az Óbecsei Civil Központ szervezésében a népi tojásfestés és a makramé titkaiba láthatnak bele az érdeklődők. A foglalkozásokat a tervek szerint kéthetente tartják meg és 2025 júniusában egy kiállítással zárul a program. A foglalkozások ingyenesek, az alapanyagokat és az eszközöket a Nemzeti Művelődési Intézet biztosítja. A helyek száma korlátozott, ezért fontos a jelentkezési sorrend. Jelentkezni a 069/500-24-50-es telefonszámon lehet – mondta Horti Andrea, a Than Emlékház munkatársa, majd hozzátette, hogy a fiatalabbakra is gondoltak.

– Felsős diákok és fiatalok részére is szervezünk foglalatosságokat Népi kézműves mesterségek címmel, amely szintén októberben indul és szintén díjmentes lesz. Terveink szerint a diákokkal is kéthetente foglalkozunk, és a szövés, a nemezelés, a fonás, a kosárfonás és a bútorfestés rejtelmeibe vezetjük be őket. Erre a tanfolyamra is előre kell jelentkezni szintén a fenti telefonszámon – tette hozzá Horti Andrea.

Nyitókép: Népi tojásfestés várja az érdeklődőket Óbecsén (Fotó: Dr. Kiss Imre MK)