2024. szeptember 13., péntek

Három új szélerőművet állítanak fel Kúlán

A megújuló források közül a szélenergia kitermelése szennyezi legkevésbé a környezetünket. Sok európai országban már jelentős mennyiségű energiát termelnek ilyen módon, országunkban viszont még gyerekcipőben jár ennek az energiaforrásnak a kihasználása. A jó gyakorlat egyik példája a kúlai erőmű, amelyet az elsők között állítottak fel Szerbiában.

Vajdaságnak ezen a részén az időjárási adottságok is adva vannak, ennek köszönhetően állandóan működtethetők az erőművek. Így Kúlán további három erőműparkot terveznek megvalósítani: a beruházást az MK Fintel Wind cég valósítaná meg. Egy osztrák befektető jóvoltából napelemeket is beüzemeltetnének, amik segítségével egyes növényi kultúrákat permetezés nélkül lehetne termeszteni – jelentette be Luka Adžić, a vállalat vezetője. Ugyanakkor kiemelte, hogy cégük Vajdaságban összesen három szélerőművet működtet, amelyekkel jelenleg 51 ezer háztartás energiaszükségleteit fedezik.

A kúlai önkormányzat támogatja, hogy a község területén minél hatékonyabb környezetbarát energiatermelés folyjon – mondta Damjan Miljanić községi elnök. A magánvállalat befektetéséhez a városrendezési terv átalakításával járul hozzá a helyi vezetés, és kidolgoztatja annak a területnek a tervezetét is, amelyre a szél- és naperőművet építik – részletezte Miljanić, és hozzátette, hogy ezek a beruházások jelentősen hozzájárulnak a község gazdasági fejlődéséhez.