2024. szeptember 13., péntek

Lassíts! Iskola a közelben...

A biztonságosabb közlekedést szorgalmazza a tartományi titkárság

Az idén csaknem 38 millió dinárral támogatta a közlekedési fejlesztéseket az Energiaügyi, Építészeti és Közlekedési Titkárság. Tegnap 18 vajdasági önkormányzat képviselőivel kötöttek szerződést a tartományi kormány épületében. Ezáltal 27 olyan projektum megvalósításához járultak hozzá, amelyek elsősorban a gyermekek biztonságát szavatolják, de villanyrendőrök kihelyezését és körforgalmak tervdokumentációinak kidolgozását is támogatták – tudtuk meg Fehér Szabolcs segédtitkártól.

– Vajdaságban csökkenő tendenciát mutat a balesetek száma. Még nincsenek végleges adataink erre az évre, de 2020-ban több mint 500-zal kevesebb balesetet jegyeztek, mint az előző évben. Ezt a kedvező mutatót kívánjuk tovább erősíteni azzal, hogy támogatjuk azokat a projektumokat, amelyek a közlekedésbiztonság növelését célozzák meg. Erre irányult a december 3-án megjelent kiírásunk is. Fontosnak tartom, hogy a magyar önkormányzatok sikeresen pályáztak: két-két projektumra kapott támogatást Szabadka, Magyarkanizsa és Csóka, de a zentai és az óbecsei önkormányzatok átadott pályázatai is pozitív elbírálásban részesültek – emelte ki a közlekedési ügyekkel megbízott segédtitkár.

Az önkormányzatok húszszázalékos önrésszel pályázhattak a titkárság támogatására, amelynek elsődleges célja az volt, hogy biztonságosabbá tegyék a közlekedést a vajdasági iskolák és óvodák környékén. Erre a célra 18 millió dinárt különítettek el a tartományi költségvetésből. Ebből 37 iskolai övezetet rendeznek el Vajdaságban: az iskolák és óvodák környékén olyan közlekedési táblákat és villogó fényjelzőket helyeznek el, amelyek a forgalom lassítására vonatkoznak. Az útjelző táblák kihelyezésére és felújítására Magyarkanizsa, Pancsova, Nagybecskerek, Antalfalva (Kovačica), Versec, Pecsince (Pećinci) és Petrőc települések kaptak támogatást. A sebességjelző és figyelmeztető LED-táblák kihelyezését Hódságon, Zomborban és Begaszentgyörgyön (Žitištén) végezhetik el tartományi eszközökből. A mitrovicai, a csókai és az ópázovai helyi vezetés viszont hagyományos és villogó fényjelzőkkel is felszerelheti az iskolai övezeteit a titkárság segítségével.

A gyermekek biztonságát szorgalmazó projektumok mellett a titkárság a villanyrendőrök felszerelését is támogatta Magyarkanizsa, Nagykikinda, Pecsince és Óbecse forgalmas útkereszteződésein. A körforgalmak kiépítését szavatoló tervdokumentáció kidolgozására viszont a nagykikindai, zsablyai,  zentai, hódsági és a szabadkai önkormányzat kapott támogatást, a villanyrendőrök kihelyezésének tervezetét pedig Pancsován és Szabadkán végezhetik el a titkárság eszközeiből – hangzott el a szerződések aláírásán.

Ugyanakkor Ognjen Bjelić titkár elmondta, hogy a 2022-ben csaknem 54 millió dinárt különítenek el a közlekedésbiztonság növelésére Vajdaságban. A hangsúlyt továbbra is azoknak a területeknek a rendezésére helyezik, amelyeken a gyerekek iskoláikat, óvodáikat közelítik meg – tette hozzá a titkár.