2024. szeptember 12., csütörtök
BELGRÁD–ÚJVIDÉK GYORSVASÚT

Már ismert a menetrend

A legújabban közzétett dátum szerint március 15-én indul a forgalom a Belgrád–Újvidék gyorsvasúton. Az ultragyors, óránként 200 kilométeres sebességű Stadler vonatok naponta ötször járnak a két város között, és csak Újbelgrádban állnak meg.

Az első szerelvény reggel 7.34-kor indul a fővárosból, és már 8.10-kor befut a tartományi székváros pályaudvarára. Az utolsó járat Belgrádból este 8 órakor indul. Újvidékről az első szerelvény reggel 7 óra 4 perckor indul, este az utolsó indulási időpont 20 óra 1 perc. A két város között hosszabban is lehet élvezni a korszerű, svájci gyártmányú szerelvények kényelmét, egyes vonatok több állomáson is megállnak, ezekre a járatokra olcsóbban lehet majd jegyet váltani, útjuk a megállókkal 49–55 percig tart.

A hét derekán munkatársaival Aleksandar Vučić államfő is részt vett egy bemutató járaton, Belgrádtól Péterváradig utazott, fantasztikusnak nevezte az egész útvonalat, melynek legszebb része a mozdonyvezetők szerint is a čortanovci völgyhíd.