2024. szeptember 12., csütörtök
FED

Tilos kriptovalutákkal kereskedni az alkalmazottaknak

Az Amerikai Egyesült Államok jegybankja, a Fed új szabályokat vezetett be a magasrangú tisztségviselők befektetési és kereskedelmi tevékenységére vonatkozóan. Ez nemcsak a kriptovalutákat, de más pénzösszegeket, így a részvényeket is érinti. Ennek alapján a Fed vezető beosztású tisztviselői mostantól nem birtokolhatnak és vásárolhatnak kriptovalutákat, részvényeket, de kötvényeket, értékpapírokat és külföldi valutákat sem. A hivatalos bejelentés a Szövetségi Nyíltpiaci Bizottságtól (FOMC) érkezett.  A bizottság hangsúlyozta, hogy a szabályokkal segíteni szeretnék a közvélemény bizalmának erősödését a Fed munkáját illetően. Nem hiába született meg a döntés az új szabályokról. Tavaly ugyanis több magasrangú hivatalnok kapcsán derültek ki gyanús kereskedelmi tevékenységek vagy befektetések. Például a központi bank egyik vezető tisztviselője több millió dolláros részvénykereskedelmet bonyolított le a járvány ideje alatt, miközben a Fed a gazdaság megsegítésére igyekezett programokat kidolgozni. A döntés szerint az új szabályok életbe lépéséről számított 12 hónapon belül kell a magasrangú hivatalnokoknak megválniuk mindenféle befektetésüktől. A szabályok 2022. május 1-jén lépnek életbe, és igazgatósági tagokra, elnökökre, alelnökökre és további meghatározott pozíciókra vonatkoznak, illetve az azokat betöltők közvetlen családtagjaira. Jarome Powell, a Fed elnöke elmondta, a jegybank biztosítani kívánja, hogy a  vezető tisztségviselők kizárólag a Fed feladatát tartsák szem előtt.