2024. szeptember 15., vasárnap

Korszerű képzési módszerekkel a tűzoltóság fejlesztéséért

A Fruška gorán, a Norcev Szállodában, a katasztrófavédelmi oktatás, a lakosság és a környezetvédelem érdekében kifejlesztett korszerű képzési rendszerek és módszerek projektjének zárórendezvényét tartották meg a hétvégén. A konferencián többek között a SkillDict Zrt. vállalatának, valamint a Szerbiai Tűzoltószövetségnek, a Vajdasági Tűzoltószövetségnek, illetve a boszniai Szerb Köztársaság Polgári Védelmi Hatóságának képviselői is részt vettek. A SkillDict Zrt. egy magyarországi képzésszakmai vállalat, amely a tanulást pszichológiai és pedagógiai alapokra építette, és korszerű, digitális képzési megoldást dolgozott ki. Az eseményen az oktatók és vezetők beszámoltak a projektum eredményeiről, a tapasztalataikról és a továbblépési javaslataikról is.
Dicse Jenő, a vállalat vezérigazgatója elmondta, hogy a fejlesztéssel még tavaly megnyerték a West Balkan Green Center állami alapítvány pályázatát, s ennek köszönhetően háromoldalú szerződést köthettek a projekt megvalósítására.
– A projektum célja a klímaváltozás hatásaiként egyre gyakrabban előforduló természeti katasztrófákra, az árvizekre és vegetációs tüzekre való jobb felkészülésnek a támogatása, amelyet egy „training of the trainers” nevezetű program végrehajtása keretében valósítottunk meg. A programban a boszniai Szerb Köztársaság hivatásos, illetve a Szerbiai Tűzoltó Szövetség és a vajdasági önkéntes tűzoltó szervezetektől érkező oktatók továbbképzése és a szervezeteiknél kiválasztott beavatkozó állomány oktatása valósult meg, korszerű eszközök segítségével – mondta a vállalat vezérigazgatója.
Hozzátette, hogy a projekt megvalósítása három szakaszból állt. Az elsőben korszerű, interaktív elektronikus tananyagok elsajátítására került sor. A második lépésben a sikeresen elvégzett vizsgák után május 7-e és 9-e között Magyarországon, katasztrófavédelmi szakemberek vezetésével gyakorlati képzés zajlott le, az utolsó, harmadik lépésben pedig az így kiképzett tűzoltóknak kellett gyakorlati képzést tartaniuk kollégáiknak – Szerbiában legalább 120, a boszniai Szerb Köztársaságban 60 személy kiképzését jelentette június végéig.
– A gyakorlati feladatok végrehajtásához két, B kategóriás jogosítvánnyal vontatható utánfutót vásárolt a vállalatunk, amelyek vegetációs tüzek, árvizek esetén használatos eszközökkel és speciális elsősegélynyújtó felszereléssel vannak ellátva. A háromoldalú szerződés keretében a vállalat három évig ingyen átadta használatra az utánfutókat, valamennyi szakfelszereléssel együtt. Ezen felül a digitális tananyagokhoz és a SkillToolkit rendszerhez 2022 június végéig díjmentesen hozzáférést biztosítottunk a projektben részt vett katasztrófavédelmi oktatóknak és az állomány tagjainak is – emelte ki Dicse.
A program során a projekt eszközeivel és az elkészült tananyagokkal kiképzett tűzoltók tűzoltási gyakorlat keretében mutatták be, hogyan alkalmazzák a megszerzett tudásukat. A résztvevők egyetértettek abban, hogy már ez a pilotprojekt is jelentősen hozzájárul a szerbiai polgárok és a természeti környezet biztonságának javításához. A projekt eredményeit a Szerbiai Tűzoltó Szövetség bemutatja a Belügyminisztérium illetékeseinek, és javaslatot fogalmaz meg e korszerű oktatási rendszer széles körű bevezetéséhez.