A demokrácia nem hozta el a hozzá fűzött reményeket – olyan kijelentés ez, amelyet manapság, főleg idehaza, nap mint nap hallhatunk. Szerbiában az elvárások meglehetősen magasak voltak 2000-ben, amikor az úgynevezett demokratikus átalakulás bekövetkezett egy azt megelőző kommunista, majd igaz, már többpártrendszerű, de elsősorban egy párt által uralt, háborús évtizedet követően. Mindenki csodára számított, de ahelyett realitást kapott. Egy államban, amely korábban nem volt demokratikus, amelyben lényegében minden tönkre ment, amelyet emberek tízezrei hagytak el, nem jelenthetett gyógyírt a problémákra a hirtelen beállt demokrácia, sem a hirtelen bekövetkezett nyitás a világ, s elsősorban annak nyugati fele irányába, mellyel azt megelőzően a szó szoros értelemben hadilábon állt az egész ország. Más kérdés, hogy valójában a demokráciában keresendő-e a hiba, vagy valami egészen másban. Ilyenkor, szeptember 15-e, a demokrácia nemzetközi napja körül, talán ezen is érdemes kissé elgondolkodni.
Sokszor hallottuk, mit jelent a demokrácia, mi a néphatalom, népuralom, s azt is tudjuk, hogy a demokrácia lényegében az emberek általi hatalom gyakorlását hozta el, melyet szavazás útján tudnak érvényesíteni. Természetesen, mint minden más politikai rendszer, a demokrácia sem lehet tökéletes, problémamentes, azzal azonban tisztában kell lenni, hogy magát a demokráciát nem okolhatjuk számos esetben olyasmiért, amit annak alkalmazása során nem sikerül elérni, véghez vinni.
A demokrácia sok pénzbe kerül, az egyik gyakori érv ez ellene, hiszen demokratikus társadalmakban szavazás van, jelöltek vannak, kampányokkal bombázzák az embereket, s ezeket a kampányokat finanszírozni kell. A kampánypénzekkel már vissza is lehet élni, könnyebben hozzájutnak a finanszírozáshoz azok a pártok, csoportosulások, amelyek eleve közelebb álltak a hatalomhoz, összefonódik az üzleti világ a politikával, a haszonszerzés a politikai pontok szerzésével. Ezek azonban aligha nevezhetők a demokrácia hibájának, a rendszer kijátszására buzdító emberi tulajdonságok ugyanis aligha írhatók magának a rendszernek a számlájára. Ahogyan a szavazatlopások, visszaélések, megvesztegethetőség, korrupciós hajlam, s megannyi más olyan mindennapi politikai tényező sem, melynek tudatában ugyancsak sokan szidják a demokráciát, amelyben, természetesen, ezek közül egyik sincs a priori előirányozva.
| A demokrácia alkalmazásának mértéke magában a társadalomban dől el. A demokrácia nem kényszerít demokráciára úgy, ahogyan az egyeduralom vagy oligarchikus rendszer önmaga megtartására, megfelelő többség létezése mellett lehetővé teszi akár önmaga leépítését is. |
Ha már valóban a demokráciában próbálunk hibát keresni, a leghamarabb éppen azokon a pontokon találhatunk benne, amelyeket a legnagyobb előnyök között szoktak emlegetni. Például a hatalmat gyakorlók leválthatósága, mandátum hosszának korlátozása – félreértés ne essék, ezekre természetesen elengedhetetlenül szükség van a népakarat időről időre történő meghallgatása végett, hiányosság azonban, ennek ellenére, adódik az említettek miatt: mivel a megbízatás csak bizonyos ideig tart, a megbízottak arra törekednek, hogy rövid és ne hosszú távú célokat valósítsanak meg, érdekük ugyanis azt diktálja, hogy újraválaszthatók legyenek. A hosszú távú gondolkodás így ritkaság is lehet a demokráciában. Arról nem is beszélve, aminek magához a rendszerhez már megint nincs sok köze, hogy az emberek, a megválasztottak, olykor önös érdekeik megvalósítását is kitűzik, s amikor erre még ráadásul rövid idejük is van, bizonyára nem a nép számára előnyös döntések meghozását sürgetik, hanem saját jólétük érdekében döntenek, miközben a népfigyelmet, például, populizmussal tartják fenn, s egyben a valóságtól távol is. Még egy hiányosság: a többségre fókuszál a demokrácia, így a kisebbség érdekei, ha azokat nem garantálják további szabályozással – melyre lehetőséget ugyan ad a demokrácia, de arra nem kötelez – háttérbe is szorulhatnak minden következmény nélkül. S még egy hátrány: a demokrácia, bebizonyosodott már az elmúlt évtizedekben, nem alkalmazható egyforma sikerrel a világ minden egyes pontján, minden kultúrában, minden társadalmi fejlettségi szinten. Hiábavalónak bizonyult így, például, a nyugati demokrácia „exportjának” nem egy próbálkozása a közelebbi és távolabbi múltban egyaránt.
A felsorolt néhány hiányosság ellenére bátran kijelenthető, hogy a demokráciánál, egyelőre, megfelelőbb társadalmi-állami politikai rendszert még nem talált fel az emberiség. A totalitárius rendszereket nem lehet előtérbe helyezni, mert azok lényegében sem a többség, sem a kisebbség számára nem garantálnak alapvető jogokat sem. A demokrácia ellen irányuló vélemények többsége olyan közegből származik, amelyekben pont nem valósult meg teljes egészében a demokrácia, vagy nagy kihívásokkal néz szembe annak életben tartása. Másfelől, nincs kihívások és megpróbáltatások nélküli berendezkedés, politikai rendszer. A demokrácia alkalmazásának mértéke magában a társadalomban dől el. A demokrácia nem kényszerít demokráciára úgy, ahogyan az egyeduralom vagy oligarchikus rendszer önmaga megtartására, megfelelő többség létezése mellett lehetővé teszi akár önmaga leépítését is. Lehet, hogy éppen ez a legnagyobb hibája?
Nyitókép: Dávid Csilla felvétele
