2024. szeptember 15., vasárnap

Költözz falura, ingyenházba!

Tegnap óta lehet jelentkezni a pályázati felhívásra

Az idén megvalósult kormányzati támogatás keretében 10 ezer eurós, vissza nem térítendő házvásárlási támogatáshoz juthatnak a sikeres pályázók. A program mintegy 500 millió euró értékű keretösszege 400 vidéki ház felvásárlását teszi lehetővé egész Szerbia területén azok számára, akik eleget tesznek az elbírálási feltételeknek. A dokumentumok átadási határideje november 1-je.
Amióta Milan Krkobabić regionális fejlesztéssel megbízott miniszter az év elején a nyilvánosságnak beszélni kezdett a soron következő igen jelentős mértékű állami támogatásról, sokakban felmerült a kérdés, milyen feltételeknek kell eleget tenni a pályázati részvételhez.
Az állam által rendelkezésre bocsátott összeg kizárólag az ingatlan megvásárlását fedezi, a felújítást és lakberendezést már mindenkinek a saját pénzéből kell állnia. További szigorú feltétel, hogy a nyertes pályázók 10 évig nem adhatnak túl a vásárolt házon.
A felhívásra elsősorban házastársak, élettársi kapcsolatban élők, egyedülálló szülők, fiatal mezőgazdasági termelők jelentkezhetnek. A kérelem átadója nem lehet idősebb 45 évnél, rendelkeznie kell szerbiai állampolgársággal, állandó szerbiai lakcímmel. Mezőgazdasági földterület kivételével nem lehet tulajdonosa, társtulajdonosa semmiféle ingatlannak az ország területén, és ilyen jellegű vagyont nem tulajdonított el az utóbbi öt évben. A jövendőbeli vásárló nem állhat rokoni kapcsolatban a telek és ház eladójával, a pályázat átadásakor nincs adóhátraléka, és egyéb ingatlanvásárlási eljárása sem lehet folyamatbant. A fenti szigorú feltételek házastársak, társkapcsolatban élők esetében mindkét félre érvényesek.
A kötelező feltételek mellett viszont vannak olyanok is, amelyek közül már egynek a teljesítése elegendő, persze minél több kritériumnak felel meg a pályázó, annál nagyobb sikerre számíthat. Lakhatási szempontból bérelt épületben, illetve több generációs családi közösségben kell élnie a vidéken. Képzettség szempontjából előnyben vannak azok, akik hivatalos állatorvosi, orvosi, mezőgazdasági végzettséggel rendelkeznek, illetve oktatásügyi dolgozók, vagy aktívan űznek valamiféle mesterséget. A pályázat nyitott azok számára is, akik a városi nyüzsgést cserélték le a falusi nyugalomra. Az ő esetükben azok pályázhatnak, akik lakbérben, illetve több generációs családi közösségben élnek. Szintén nyitott a lehetőség azok számára, akiknek munkavégzése nem helyhez kötött, így bárhonnan, akár vidéki településről is végezhető.
Ahhoz, hogy egy falusi ház megvásárlására pályázni lehessen, bizonyos követelményeknek kell megfelelnie az ingatlannak is. Az épületnek lakhatásra alkalmas állapotban kell lennie, és olyan településen, amelynek legalább egy közszolgálati létesítménye, postája, egészségügyi létesítménye, iskolája, buszállomása van. Az ingatlannak rendelkeznie kell jogilag kifogástalan telekkönyvvel, amely az eladó nevére szól, és az épület, valamint a hozzátartozó melléképületek is hivatalosan be vannak jegyezve. Az épület eladási értéke reális kell hogy legyen, megfelelve a valós piaci értéknek. Az ingatlan természetesen nem lehet jogi eljárás alatt a pályázati idő alatt.
A pályázathoz szükséges jelentkezési lap és a kötelező dokumentáció megtalálható az illetékes Vidékfejlesztési Minisztérium hivatalos oldalán.
Mint arról már több alkalommal is írtunk lapunkban, a lakhatási támogatási program fő célja a lakosság és elsősorban a fiatalok ösztönzése a vidéki életre. A kormány reményei szerint a programnak köszönhetően felpezsdül a falusi élet, csökken az átlagéletkor a falvakban, növekszik a születési arány, javul a demográfiai szerkezet. A lakhatási támogatással párhuzamosan elindul hamarosan egy olyan állami tervezet is, amelynek célja a kulturális életnek a felélesztése a rurális vidékeken.
Becslések szerint Szerbiában mintegy 200 000 olyan elhagyott kertes ház található a vidéki településeken, amelyek a pályázat rendelkezésére állhatnak.