2024. szeptember 15., vasárnap

Folyamatosan drágul a cigaretta

Az idén már másodszor emelik a dohánytermékek árát

Csomagolásonként átlagban 10 dinárral drágult a cigaretta országunkban. Az idei második drágítás tegnap lépett életbe, és a bejelentések szerint a dohánytermékek ára a jövőben is folyamatosan emelkedik területeinken.

A Hivatalos Közlönyben megjelent információk szerint egyes gyártók már korábban is bejelentették, hogy csomagonként 280-560 dinárt kell majd fizetni a legolcsóbb cigarettákért. Az értesítés szerint július közepéig minden gyártó alkalmazkodik a jövedéki adó növeléséhez. A gyártókat ugyanis kötelezik arra, hogy évente kétszer hangolják össze az áraikat a 2017-ben elfogadott naptárral, amely a dohánytermékekre vonatkoztatott jövedéki adó folyamatos növelését irányozza elő.

Az állandó drágítás annak a folyamatnak a része, amellyel összehangolják az országunkban érvényes rendelkezéseket az uniós követelményekkel – áll a jövedéki adózásról szóló törvénymódosítás értelmezésében. Ugyanitt kiemelik, hogy 2025-ig az államnak a jelenlegi 70 euróról 90 euróra kell növelnie az ezer dobozra számított jövedelmét. Ez csomagolásonként 1,8 eurót jelent – írják az illetékesek, és hangsúlyozzák, hogy a folyamatos, lassú drágítás az egyetlen módja annak, hogy az árak emelése ne befolyásolja túlzottan a fogyasztás mennyiségét és szerkezetét.

A következő négy évben tehát hathavonta növelik a dohánytermékekre felszámolt jövedéki adót, addig, amíg nem érik el az EU által előírt állami bevétel nagyságát – írja a Novosti online.