2024. december 22., vasárnap

Zsemberi János az év üzletembere

A nehéz évben is jól teljesített Vajdaság gazdasága

A 2020. év legsikeresebb vajdasági üzletembere Zsemberi János topolyai vállalkozó lett. Az elismerést február elején, a Vajdasági Gazdasági Kamara 102 éves fennállása alkalmából megrendezett díszülésen adták át. Az eseményen – melyen vállalkozók, üzletemberek és tartományi tisztségviselők voltak jelen – Kosta Mirosavljević-díjat vehettek át a tartomány legsikeresebb üzletemberei és vállalkozói.

A tekintélyes üzletemberről, az egykori Kereskedelmi és Iparkamara elnökéről, Újvidék polgármesteréről elnevezett díjat az év vállalkozója kategóriában Zsemberi János kapta meg, aki viszonylag fiatal kora ellenére már csaknem harmincéves sikeres vállalkozói karriert tudhat maga mögött, ugyanis még 1993-ban megalapította a Sat-Trakt céget. A telekommunikáció területén ismert cég mellett más vállalkozásokban is érdekelt, de nem mellékesen sikeresen menedzseli a szuperligás topolyai TSC labdarúgóklubot is. Másokhoz hasonlóan annak idején vállalkozóként egyedül kezdte, majd három, később kilenc alkalmazottal dolgozott, ma pedig már az ezret is meghaladja a cégeiben foglalkoztatottak száma. Az általa alapított Sat-Trakt volt az első olyan cég, amely kábeltévé-hálózatra internetet épített. Azóta már van telefonszolgáltatásuk is. Szerbián kívül Macedóniában, Montenegróban, Bosznia-Hercegovinában és Magyarországon is vannak érdekeltségeik. A vállalkozó azt is elmondta, hogy most éppen egy saját mobiltelefon-hálózat kialakításán munkálkodnak.

A sikeres vállalkozókra jellemző ismérvek közül kiemelte, hogy elsősorban legyen elképzelése, legyen körültekintő, valamint jó csapattal vegye körül magát. Ha ez megvan, és ha megvan benne a megfelelő szorgalom, akkor a sok munka végül meghozza az eredményét.

Zsemberi János 2020-ban lett az év üzletembere. Egy olyan évben, melyre a koronavírus-járvány nyomta rá a bélyegét. Szinte minden vállalkozás megsínylette a helyzetet. Elmondása szerint az internetes és kábeltelevíziós szolgáltatásaik iránt ugyan nem csökkent, hanem megnőtt a kereslet, az igény. A tervezett bővítéseket, a versenyben maradáshoz elengedhetetlen folyamatos korszerűsítést viszont nehezítette a helyzet. Példaként említette, hogy amíg a pandémia kitörése előtt a Távol-Keletről egy konténernyi áru szállítási költsége mintegy 1800 dollár volt, ez mostanára 10 ezer dollár feletti nagyságrendre nőtt. Tehát drasztikus drágulásról van szó, emellett azonban a szállítmányok megérkezésének határidejét is kitolták, valamint sok egyéb költség is megnövekedett. A kábeleket Indiából, a felszerelés zömét Kínából kell importálni. A felhasználók igényeit azonban így is sikerült kielégíteni. Próbáltak többféle módon a kedvükbe járni: például a rendkívüli helyzet idején, majd az ünnepek alatt is hozzáférhetővé tették a filmcsatornákat minden felhasználó számára.

Érezhető egy bizonyos vákuum

Az év üzletembere saját tapasztalataiból kiindulva emelte ki, mennyire fontos, hogy a cégek vezető helyeire, az irányítói tisztségekre, de minden munkahelyre megfelelő szakemberek kerüljenek. Nem könnyű azonban a megfelelő szakembereket megtalálni. Érezhető egy bizonyos vákuum, ami a középkorosztály hiányát jelenti. Megvannak az idős, jó szakemberek, akiknél gyakran csökkenőben van az elán, a lendület, és vannak a fiatal szakemberek, akik most szerezték meg az oklevelüket. Esetükben megvan ugyan az elán, de még hiányzik a tapasztalat. Az említett vákuum abban nyilvánul meg, hogy hiányzik az a bizonyos középkorosztály, a 40-50 évesek, akiknek már megvolna a tapasztalatuk is és a lendületük is. Az idősebb, tapasztalt munkatársak és a lendületes fiatalok kombinációja jelentheti a megoldást – mondta el Zsemberi, aki hangsúlyozta, hogy az elismerés valójában a munkatársai, az egész csapat érdeme is egyben.

Elmondta még azt is, hogy a digitalizáció gyökeresen változtatja meg életünket, így a vállalkozók életét is. Hiszen ma már nemcsak a telekommunikáció területén nagyon fontos a digitalizáció, hanem a mezőgazdaságban, az oktatásban, az idegenforgalomban és szinte az élet minden területén elkerülhetetlen. Zsemberi szerint ez úgy változtatta meg a körülményeket, hogy mindennek megvan a helye, megvannak a módszerek. Ma már nem lehet ösztönösen cselekedni, ezt egyetlen vállalkozó sem engedheti meg magának, ha sikeres szeretne maradni. Ugyanakkor a nem legális konkurencia, a nem hivatalos szolgáltatók ténykedése a véleménye szerint hatalmas bevételkiesést jelent az országnak. Az államnak kellene fellépni a terület szabályozása érdekében – hangsúlyozta.

Fontos a szakszerű és objektív tájékoztatás

Zsemberi János lett tehát Vajdaságban az év üzletembere. A kamara elismerését érdemelte ki a TimCop, az ATOS Fructum, valamint az NS Plakat cég is. A 2020. év üzletasszonya pedig Dragana Đermanović lett, a Pepper Communications Group tulajdonosa, aki kommunikációs tanácsadó és kutató az internetes platformok üzleti alkalmazása területén. A díjazottak nevében a díszülésen azt üzente a gyakorló és a potenciális vállalkozóknak, hogy ne várják a jobb időket, és ne keressenek jobb helyet ötleteik valóra váltásához, mert az elmúlt év nehéz körülményei közepette is megmutatták a vajdasági vállalkozók, hogy itt is lehet világszínvonalon teljesíteni.

Az idén először ítélte oda a kamara a Gazdasági Aranytoll díjat, melyet Mirela Mitrić, a Vajdasági RTV munkatársa vette át. A díjjal a jövőben is olyan újságírókat tüntetnek ki, akik szakszerűen és objektíven tájékoztatnak gazdasági témákban.

A díjátadón Boško Vučurević, a Vajdasági Gazdasági Kamara elnöke kiemelte, hogy a vírushelyzet ellenére is sikerült megőrizni a munkahelyeket Vajdaságban. Hangsúlyozta, hogy ebben az időszakban számos kihívással kellett szembenézni, de az üzletemberek kitartása és következetessége meghozta az eredményeket. Igor Mirović, a tartományi kormány elnöke arra is rámutatott, hogy a nehézségek ellenére tavaly mindössze 0,4 százalékos volt a visszaesés a munkaerőpiacon. Azok az üzletemberek járultak ehhez jelentős mértékben hozzá, akiknek a Kosta Mirosavljević-díjakat odaítélték a 2020-ban elért gazdasági eredményeikért. Mirović úgy értékelte, hogy eredményeikkel jelentősen hozzájárultak az ország gazdaságának fejlődéséhez, ezért kell egy ilyen elismerés kapcsán is a figyelem középpontjába kerülniük.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás