2024. október 1., kedd

A gatyája is rámegy az ittasan balesetet okozónak

A közlekedésbiztonsági törvénytervezet szerint félmillió eurós büntetést is kiszabhatnak

„Ha egy ittas vezető közlekedési szerencsétlenséget okoz, amelyben életét veszti legalább egy személy, a vétkesre négymillió dinárt meghaladó büntetést is kiszabhatnak, mivel ilyen esetben a család egyazon életközösségben élő összes tagja jogosult a kárpótlásra. Az összeg szükség szerint tovább növelhető, ha (az egyik) családfenntartó hunyt el a balesetben, és a gyerekei még iskolába járnak” – magyarázta Duško Jovanović, a Szerbiai Biztosítók Egyesületének (SZBE) főtitkára pénteki sajtótájékoztatóján annak kapcsán, hogy az őszi parlamenti időszakban kerül a szerb képviselőház elé megvitatásra az új közlekedésbiztosítási törvény, amely – a jobb közlekedésbiztonság elérésének a szándékával 150 százalékkal megnövelné a kiszabható kártérítések mértékét.

A főtitkár példát is hozott szavai alátámasztására, mint mondta nemrégiben Közép-Szerbiában egy apának el kellett adnia az egész birtokát, hogy kifizethesse a kiszabott 370 ezer eurós kártérítést a fia által okozott közlekedési szerencsétlenség miatt, amelyben elhunyt egy személy.

Ezt a kártérítést azonban még a hatályban lévő törvények szerint szabták ki. A jövőben – amennyiben elfogadják az új közlekedésbiztonsági törvényt, két és félszer ekkora büntetésekre számíthatnak az ittasan volán mögé ülő felelőtlen sofőrök.

Esetlegesen nemcsak börtönbüntetés és egyéb szankciók fenyegetik a halálos balesetet okozó személyt: a szerencsétlenség vétkese elveszíti a biztosító által szavatolt jogkörét, és utólagosan vissza kell térítenie a biztosítónak azt a kártérítést, amit az általa okozott balesetért kellett kifizetni.

„A végső esetben, ha az ittas sofőr balesetet idézett elő, a vétkesnek ki kell fizetnie az általa okozott teljes anyagi és nem anyagi kárt. Ez az összeg több millióra rúghat, a megtérítés határideje pedig több év is lehet, de még ennél tovább is követelhető, és ez alól nem lehet kibújni. Ha a közlekedésben résztvevő ittasan halálos balesetet okoz, melyben egy személy életét veszti, akkor lelki fájdalom címén 100 000 euróig terjedő kártérítést kérhetnek tőle, s erre a pénzre a bajba jutott család minden érintett tagja jogosult. Ha a balesetet okozó személy börtönbe kerül, akkor a családtagjainak kell állniuk a kártérítés összegét, illetve a vagyona elkobzásából térítik meg, de azt az eshetőséget is nyitva hagyja a törvény, hogy a börtönből való kiszabadulása után fizessen az illető, de akkor már a kamatot is rászámolják. Az ittasan balesetet okozó tehát nemcsak a sértettnek, hanem a saját családjának az egzisztenciáját is veszélybe sodorja” – szögezte le Duško Jovanović.

Nebojša Arsov, a közlekedési rendőrség elöljárója a sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idén eddig a szerbiai utakon 22 ezer szerencsétlenség történt, s ezekben 310 ember halt meg, 1800-an pedig súlyosan megsérültek.

„Pusztán csak június 1-jétől augusztus közepéig 7800 baleset történt, amelyek következtében 149-en elhunytak, 800-an pedig súlyosan megsérültek. Már évek óta augusztusban (62) halnak meg a legtöbben a szerbiai utakon, ezt követi a fekete hónapok közül az október (61) és a szeptember (50), emiatt a közlekedési rendőrség erősíteni fogja a jelenlétét az utakon a nyári idény befejezés után is” – közölte Arsov, aki kiemelte, hogy az ittas vezetők okozzák az összes balesetnek a 11 százalékát, és a halálos kimenetelű szerencsétlenségeknek a 14 százalékát.

„Csak júniusban 410 ittas személyt sikerült rajtakapni vezetés közben több mint két ezrelék alkoholszinttel a vérében, amelyért 30-tól 60 napig tartó elzárás és 120 ezertől 140 ezer dinárig terjedő büntetés jár, emellett 15 büntetőpoén és kilenc hónapos eltiltás a vezetéstől” – hangsúlyozta a közlekedési rendőrség elöljárója.