A rendkívüli állapot bevezetése, vagyis március 15-e óta 3509 személy vesztette el munkahelyét, és munkanélküliként szerepel a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat nyilvántartásában – nyilatkozta Zoran Đorđević szerb munkaügyi miniszter a Szerbiai RTV-nek.
A miniszter arra számít, hogy az elkövetkező hetekben ugyan újabb dolgozók maradnak munkahely nélkül, de a növekedés üteme lassulni fog.
A tárcavezető úgy nyilatkozott, hogy még nem készült pontos nyilvántartás arról, mely cégek bocsátottak el öt vagy ennél több alkalmazott-tat, de becslése szerint húsz körülire tehető a számuk. Ezek a vállalatok elvesztik azt a jogot, hogy az állami válságkezelő támogatásokat igénybe vegyék.
A miniszter a Hepi TV-nek nyilatkozva bejelentette, hogy a szerb kormány holnapi, pénteki ülésén megvitatja a javasolt gazdasági intézkedéscsomagot, amellyel a koronavírus-járvány gazdasági következményeit kívánják enyhíteni, és ezáltal minél több munkahelyet megőrizni.