Szépet és jót ígért honfitársainak az 1990-es évek elején Alekszandr Lukasenko. Fehéroroszország népe meg is választotta államfőnek. Azóta sem adta át a hatalmat senkinek, hiszen úgy intézte, hogy mindig „újraválasszák”. Az idén augusztusban immár hatodszor sikerült a művelet, de a lakosság ezt már nem tűri el neki. Hetek óta tüntetnek ellene és követelik a távozását.
Elégedetlenségüket nemcsak az elcsaltnak tartott választási eredmény szítja, hanem a fuldokló és komoly szerkezeti problémákkal küszködő gazdaság okozta bajok sokasága is.
Kezdő elnökként Lukasenko azt ígérte, hogy az átlagjövedelem néhány év alatt eléri a havi ötszáz dollárt, majd utána fokozatosan emelkedik az összeg. Ez jól hangzott, az emberek el is fogadták az ajánlatot, amiért cserébe a hatalom elvárta tőlük, hogy ne üssék az orrukat a politikába, vagyis hagyják nyugton a „fentieket”, hadd csináljanak, amit akarnak.
A fura társadalmi szerződés azonban idővel omladozni kezdett, hiszen a – jórészt Oroszoroszág együttműködési hajlandóságától függő – gazdaság már 2010 óta stagnál. Lukasenko egykori víziójából, amely szerint 2020-ra az átlagbér ezer dollárra emelkedik, emiatt nem lett semmi. Sőt mára az – öt százalék feletti infláció miatt a beígért és teljesített havi – ötszáz dollár is lesoványodott 450 dollárra. Az életszínvonalromlás évek óta szítja a rezsimmel szembeni társadalmi elégedetlenséget.
A költségvetés ellenben évek óta stabil, többlettel zár. Az államadósság pedig viszonylag alacsony; tavaly a bruttó hazai össztermékhez mért aránya (GDP) 44 százalék volt.
Hatalomra kerülve Lukasenko leállította a magánosítást, és az állam vette kézbe a gazdaság irányítását. A vállalatok nagy része azóta is a felügyelete alatt áll. (Ha közben mégis magánosítottak valamit, az baráti üzletemberek kezébe került.)
Az elmúlt 26 évben szinte minden úgy történt, ahogyan az elnök akarta, hiszen nagyon széles jogköröket biztosított magának. Oroszországgal pedig olyan szövetséget kötött, amellyel jelentős mértékben kiszolgáltatta hazáját a partnernek.
A 9,5 millió lakosú Fehéroroszország jelenleg Európa legfejletlenebb országai közé tartozik. A vásárlóerő-paritáson egy főre jutó, alig 20 ezer dolláros GDP-je a feltörekvő latin-amerikai országokénál is kisebb. Talán ennél is nagyobb gond, hogy a fehérorosz gazdaság a felzárkózás jeleit sem mutatja.
Hosszú távú növekedési kilátásai sem rózsásak. Becslések szerint a GDP 2030-ig a három százalékot sem éri el évenként.
A gazdaság szerkezeti problémái mindenütt szembetűnőek. A húzóágazat továbbra is az olajfinomítás és a feldolgozott kőolaj exportja. Fontos terület a műtrágya gyártása és értékesítése is a nemzetközi piacon. (Az export 29 százalékát a nyersanyagok, 8 százalékát pedig a műtrágyafélék adják.) Az ágazatok közül az ipar még mindig a jelentősebbek közé tartozik (több mint 30 százalékos a részesedése), de a mezőgazdaság majdnem 7 százalékos aránya is figyelemre méltó, miközben a szolgáltatások szerepe jóval kisebb, mint a fejlett országokban.
Az Oroszországtól való függőség egyértelmű bizonyítéka az is, hogy a fehérorosz export 38 százaléka oda irányul (a mezőgazdasági termékeknek például ennek több mint a kétszerese). Az is figyelemre méltó, hogy az uniós tagállamok együtt sem importálnak ennyi fehérorosz terméket. Fehéroroszországból az exportcikkek legfeljebb 30 százaléka kerül az EU területére.
Az import esetében még nyilvánvalóbb az orosz fölény. Fehéroroszország ugyanis az árucikkek csaknem 60 százalékát (aminek nagy része a sokáig jóval a piaci ár alatt biztosított nyers kőolaj) a szomszédos országból szerzi be.
Szakértők emiatt már felvetették az orosz gazdasági függőség és az állam gazdasági súlyának csökkentését. Javasolták a piac liberalizálását is, az adórendszer egyszerűsítését, a bürokrácia leépítését, miként az intézményi reformokat is. Arra is felhívták a figyelmet, hogy a tartós gazdasági problémák további politikai instabilitást okoznak.
