Előrebocsátjuk, nem világraszóló szenzációról van szó, csupán egy szokványos jelenségről, amely nem jellemző szűkebb pátriánk területére. És azt is előrebocsátjuk, hogy a hal pikkelyein látható rózsatövis alakú kinövések ellenére a szóban forgó hal nem gyöngyös koncér. A kép láttán ugyanis sokan gyöngyöst kiabáltak, pedig nem az. Leánykoncérról van szó. A szakirodalom a faj leírásánál, de szaporodása ismertetésénél is egyértelműen kimondja „[...] a hímek nászidőszakban több sorban elhelyezkedő tövisszerű nászkiütéseket viselnek.”
Pálfi Gábor zsákmányával
Harka–Sallay Magyaroszág halfaunája című könyvében olvashatjuk: „A faj törzsalakja Észak-Olaszország folyóiban (Pó, Brenta, Piave) és nagyobb tavaiban (Lago Maggiore, Comói-tó, Garda-tó) él. A nálunk előforduló alfaj, a leánykoncér sem sokkal nagyobb területen honos, csupán a Duna felső és középső részén, valamint a vízrendszeréhez tartozó folyók megfelelő szakaszán található meg. A leánykoncér a Duna vízrendszerének bennszülött alfaja, amely vizeinkben is őshonos. Régebben számos folyónkból leírták, ám ezek jelentős részéből mára eltűnt. Az utóbbi húsz évben csak néhány folyónkból került elő.”
Ezzel magyarázható, hogy a képek világhálós közlése nyomán ádáz találgatásba kezdtek a horgászok, hiszen olyan halat láttak a képernyőn, amellyel a természetben még nem találkoztak. Legalábbis azok a horgászok nem, akik a Közép-Dunát járják. A Drina-vidékieknek könnyű dolguk volt, feléjük a leánykoncér háziállatszámba megy. Tehát a válaszok alapján következtetni lehetett arra, honnan származik a horgász.
Csak futólag mondjuk, hogy a Magyar Haltani Társaság sem fűzött a kép mellé magyarázatot, időt adva a horgászoknak, hadd találgassanak.
A történethez tartozik, hogy a szóban forgó halat Pálfi Gábor magyarországi horgász zsákmányolta Solt környékén, a Duna 1553. folyókilométerénél. A folyó kérdéses szakaszán a nászszínekben pompázó és nászkiütéseket viselő leánykoncérok pedig annyira ritkák, hogy természetes, ha a horgász csak hírből ismeri őket. Vagy hírből sem.
Nem csoda, ha angol nyelvterületen a leánykoncért „kaktuszkoncér”-nak nevezik
Így történhetett, hogy a halon látható – mert észre nem venni lehetetlen – kinövések láttán többen is gyöngyös koncért kiabáltak. Nincs szándékunkban behatóan foglalkozni a két hal közötti különbségekkel, hiszen akit érdekel, az a szakirodalomban könnyen megtalálja. És ha már keresi, különös figyelmet szenteljen az oldalvonal mentén található pikkelyek számának.
Ugyanakkor meg kell említeni, hogy tájaink egyik-másik gyakori halfaja – bodorka, dévérkeszeg – is dorozsmás szokott lenni nászidőszakban. Persze, nem ilyen látványosan, mint a leánykoncér.
