Akit csak az érdekel, hogy kuttyogathatunk-e jövőre egyszerű horgászengedéllyel, az ne olvassa tovább. A válasz ugyanis nemleges. Akit viszont az érdekel, hogy megtehetjük-e ezt valamiféle pótengedéllyel – anélkül, hogy cégbejegyzéshez kötött halászati iparengedélyt váltanánk –, az se olvassa tovább. Mert a válasz erre is nemleges.
Nem engedik, és kész!
De legalább tudjuk, ki az, aki ellenzi.
A történet nem ilyen egyszerű, hiszen a Mezőgazdasági és Környezetvédelmi Minisztérium által meghozott szabályzat kidolgozását hosszú és kimerítő vita előzte meg. A halászati és horgászati szerszámok szabályozásának tervezetét megvitató munkacsoport ugyanis öt gyűlést tartott, melyek mindegyike komoly vitával járt. Ezt még a végsőkig leegyszerűsített jegyzőkönyvek is tanúsítják. A bennfentesektől és a résztvevőktől hallottak, valamint a társadalmi oldalakon kiszivárogtatottak alapján egyértelmű, hogy a jegyzőkönyvekbe csak a legszükségesebb került. Legalábbis a minisztérium jegyzőkönyvezői szerint legszükségesebb.
Először történt meg, hogy mind a rekreatív horgászok, mind a mozgalomhoz tartozó tematikus csoport, a kuttyogatók, képviselői részt vehettek a munkacsoport munkájában. Pillanatnyilag tárgytalan annak feszegetése, hogy a köztársasági és a tartományi horgászszövetségek miért nem szóltak bele a témába, de a miheztartás végett nem árt tudni, hogy egyiket puszta létezésén, a másikat pedig az engedélyek eladásán kívül semmi más soha nem érdekelte. A horgászokat Szerbia Egyesült Horgászai, a kuttyogatókat pedig a Szerbiai Kuttyogatók Szövetsége képviselte. Úgy festett, hogy a horgászokat élénken foglalkoztató kérdések végre az illetékesek asztalára kerültek. A pakliban azonban nem volt benne ezek rendezése is. Csakhogy a kezdetekkor ez még nem látszott.
A munkacsoport munkája során ugyanis a horgászok és a halászok álláspontjai szembesültek. Feleslegesen. Ennek során ugyanis kidomborodott, hogy a halászok saját érdekeiket, a horgászok és a kuttyogatók pedig a halállomány védelmét helyezték előtérbe. A vita ugyanis arról szóló alkudozássá fajult, hogy a halászok milyen halfogó eszközöket használhatnak tilalmi időben, és valójában mettől meddig tart a halászati tilalmi idő.
Mivel nem a horgászok dolga ellenőrizni a halászokat – nem tudjuk, kellő szigorral ellenőrzi-e őket bárki is –, maradjunk annyiban, hogy az új szabályozás szerint az április 1-je és május 31-e közötti időszakban tilos bizonyos szerszámok használata, valamint némi területi és napszaki korlátozásokról is szól a dokumentum.
A vita tehát többnyire akörül alakult, hogy a halászok mennyire nyúlhatnak bele a tilalmi időbe, meg arról is, milyen korlátokat szab nekik ennek során a szabályozás, amely az alkalmazható szerszámokról, és az alkalmazás módjáról szól. A jegyzőkönyvek olvasgatása – még ha kurtítottak is – egyértelműen bizonyítja, hogy a részvevők a megszigorításokról, valamint a halászok követelésének való engedésről folyó vitának szentelték a műsoridő legnagyobb részét, a kuttyogató engedélyezésével majdhogynem a folyó ügyek alatt foglalkoztak. A vizek és a halállomány ügyeinek alakulásában járatosak már ekkor sejtették, hogy az ügyben nem az észérvek fognak dönteni, hanem a látszaton a hangsúly. És továbbra sem világos, miért kellett a halászat szabályozásába bevonni a horgászok képviselőit. Ha csak nem azért, hogy velük terjesztessék elő azokat a megszigorításokat, amelyeket az illetékesek kényelemből – vagy ki tudja, miért – nem akartak megtenni.
Legvégül kimondták: törvénymódosítás nélkül, csupán szabályzattal, a kuttyogatás nem engedélyezhető általánosan; csupán halászati engedéllyel, vagy rendezvényen lehet űzni.
De miért kellett ötször összeülni azért, hogy kimondják: törvénymódosítás nélkül nem fog menni. Ezt ugyanis az első összeröffenés alkalmával meg előtte is tudnia kellett annak, aki az ötödiken erre hivatkozott. Csakhogy akkor a horgászokat nem használhatták volna fel arra, hogy a halászat megszigorítása mellett érveljenek. A horgászok azonban nem kötötték az ebet a karóhoz, nem akarták a végsőkig feszíteni a húrt, és rétestésztaként kinyújtani a halászati tilalmat. Ugyanakkor a végsőkig kitartottak a kuttyogatók követelései mellett.
Úgy tűnik, hogy az Oszd meg, és uralkodj elve csak részben érvényesült, mert teljes szembehelyezkedésre nem került sor. A halászatot ugyan szigorúbb tilalmi feltételek szabályozzák, mint amilyent a halászok szerettek volna. Más megszorítás nem érte őket. A kuttyogatók rosszul jártak, hiszen nekik eddig sem volt szabad semmit, és ezentúl is ugyanennyi jár nekik. Nem nyert támogatást még az a változat sem, mely szerint a rekreatív horgászok két hónapon át hétvégenként egyszer kuttyogathatnának szimpla horgászengedéllyel, a teljes zsákmány visszaengedése mellett. Maradtak tehát a rendezvények, vagy a cégbejegyzéshez kötött halászati engedély.
A horgászok nem követeltek semmit, de ennek ellenére ők is kaptak egy megszigorítást. Ezentúl tilos az öt méter hosszú és egy méter magas csalihalfogó háló használata, a csalihalat csak az egy négyzetméteres emelőhálóval foghatják.
Az illetékesek tehát a horgászok érveikre hivatkozva akarták rendszabályozni a halászást; asztalhoz ültették a kuttyogatók képviselőit, holott előre tudták, szabályzattal kérésük nem rendezhető; kiszabtak a horgászoknak egy tiltást... Mindezt lehetett volna munkacsoport nélkül is. Csakhogy akkor sem a látszat, sem a fontosságuk szellőztetésének viszketegsége nem juthatott volna kifejezésre.
