Kezdődött Magyarkanizsán – még valamikor májusban –, folytatódott Adán, Eleméren, Péterrévén és zárult Temerinben. Ez volt a menetrendje a kishorgászok egész nyarat betöltő versenysorozatának, amely először futott Jó Pajtás Liga név alatt. Bár a tapasztalatok összegezése a horgászok számára unalmat gerjesztő téli hónapok folyamán esedékes, van, amit már most is tudunk. Mert láttuk.
Azt láttuk, hogy a gyerekek szeretnek és akarnak horgászni. Ennél azonban nagyságrendekkel fontosabb, hogy a felnőttek is a vízparton kívánják látni a gyerekeket, ezáltal is megkímélve a jövő nemzedékét a műszakilag megpatkolt rohanó – gyakran virtuális – élet ártalmaitól. Leegyszerűsítve és olykor kórusban mondják: Horgásszon a gyerek! A szervezők, a csapatokkal utazó, fáradságot nem ismerő szervezők, egyesületek, szülők, nagyszülők... tisztánlátása és tenni akarása nélkül – mindenki számára világos – nem ment volna.
Ezen túlmenően a versenysorozatnak egyéb feladatai is vannak, amelyek többnyire menet közben kristályosodtak ki. Végső megfogalmazást pedig Ljubomir Ljubičićnak, a zárófordulót szervező temerini Kárász–Karaš SHE elnökének üdvözlő szavaiban nyert. Az elnök kimondta, hogy a természetben eltöltött órákon/napokon, a találkozásokon és a barátkozáson túlmenően, a gyerekek a vidékkel is megismerkedhettek. Ki tudja, hogy e versenysorozat nélkül mikor jöttek volna el Temerinbe; mikor látták volna az Aranka-partot, Magyarkanizsát, a nagybecskereki Béga-tavakat...
Ez az, amiben a kishorgászoknak a nyáron része volt. Már amikor az utazásról, ismerkedésről van szó. Ami a horgászást, a halfogást illeti, arra leginkább a villámgyors tanulás jellemző. A versenysorozat elsöprő péterrévei sikerekkel kezdődött. Ez a kitűnően szervezett, és még a régi időkből eredő hagyományokkal rendelkező csapat sikerhalmozása végigkísérte a versenyt. De ahogy múlt az idő, és gyarapodtak a trónkövetelők tapasztalatai, úgy tömörült a mezőny. Mind többen követeltek maguknak – képletesen mondva – helyet a víz mellett. Az utolsó fordulóban ez még inkább kifejezésre jutott.
A kiscsoportnál a csapatgyőzelmet ugyan a péterréveiek könyvelhették el, de pályagyőztes az adai Csonka Bence lett. És mindenképpen szóvá kell tenni, hogy szektorérmes lett a verseny legfiatalabb részvevője, a szajáni csapat aprócska leánykája, Nataša Kovačev is. A nagycsoportnál, élve a pályavég adottságaival, a törökbecsei Lajos Krisztián győzött, míg csapatban először diadalmaskodtak az elemériek.
A kezdetben gyengén szereplők fejlődését bizonyítja, hogy egyik-másik versenyzőjük a temerini pályán mutatós zsákmányt tudott előbűvölni.
És ekkor jött a számtan! Az öt forduló eredményei alapján meg kellett állapítani, kik voltak a legsikeresebbek csapatban és egyéniben. A csapatoknál meglehetősen könnyen ment, mindkét korosztályban Péterréve, ami várható is volt. Egyéniben a kiscsoportnál is, hiszen Koliger János négy szektorgyőzelemmel érkezett Temerinbe, és csupán csapattársa Krizsák Mátyás előzhette volna meg, ha győz, de „csak” második lett. Temerinben is, meg a versenysorozatban is, a harmadik Csonka Bence.
A nagycsoportban is egyszerű volt a versenystatisztikából kihámozni a győztes csapatot, Péterrévét. Az egyéni győztes kilétének megállapítását számtani műveletek hosszú sora előzte meg. Mert négyszeres holtverseny alakult ki! Virág Bálint, Pásztor Krisztián, Nenad Barbul és Vadnai Áron egyaránt hét szektorpontot halmozott fel a nyár folyamán. Előkerültek a versenypapírok, a szabályzat, sercegtek a papíron a (golyós)tollak, és hosszúra nyúltak a számoszlopok. Azok kimondták: első Vadnai, második Pásztor, harmadik Barbul.
Tehát semmi gubanc, hosszú és tartalmas versenyeken ilyen van. Tekintettel az érdeklődésre, a kishorgászok kitartására, a szervezők meg a csapatvezetők áldozatkészségére – és ha a temerinihez hasonlóan további önkormányzatok is fantáziát látnak benne – versenysorozat jövőre is lesz.
