Egy héttel ezelőtt arról számoltunk be, hogy ismeretlen személyek, ismeretlen helyen feltehetőleg két köbméter ivadékot mentettek meg a biztos pusztulástól, és engedtek egy meg nem nevezett folyóba. Időközben kitudódott, hogy Bánátban, Elemér környékén történt az eset, az ivadék pedig a Tiszában kötött ki. Általánosan szemlélve: közmegelégedésre. Amit azonban az „ismeretlen elkövetők” tette horgászkörökben kiváltott, azt sokkal inkább lelkesedésnek kell nevezni. Nemcsak itthon, hanem – a világhálónak köszönhetően – határon túl is felfigyeltek az esetre, hiszen a „nemzetközi hal” témája egyre gyakrabban kerül napirendre.
AKINEK NEM TETSZETT
A hírek ma már rendkívül gyorsan terjednek, és szinte lehetetlen véka alá rejteni azt, amit bárki, bármilyen okból el akar titkolni a világ elől. A szóban forgó eset kapcsán azonban senki sem foglalkozott azzal, hogy valójában kalózmentésről volt szó. Az eredmények tükrében senkinek sem szúrta a szemét, hogy aki elvégezte, annak tilos. Köztudott ugyanis, hogy az ivadékmentés a vízgazda kötelessége, márpedig az nem tette. Megtették helyette azok – kilétük továbbra is ismeretlen –, akiknek nem volt gyomruk százmilliós pusztulás tétlen szemtanúinak lenni. A futótűzként terjedő hír nyomán a helyszínre érkezett a felügyelő, és a terepszemlét követően – melynek során haltetemeken lépkedett! – elrendelte a vízgazdának, hogy álljon neki az ivadékmentésnek. Megtörtént, de...
Kiderült, hogy a területtel gazdálkodó Ribolovački savez Vojvodine Kft. közel sincs olyan jól sem felkészülve, sem felszerelve az ilyen beavatkozásokra, mint amilyenként a maga által terjesztett híresztelésekben szerepel. Mentésre a halőrszolgálat tagjait rendelte ki. Ez még talán rendben is volna, hiszen ezek az emberek a cég alkalmazottai, de a halőrszolgálatnak ez legfeljebb sokadlagos feladata. Ott olyan rabszolgamunka várt rájuk a hideg, szeles, esős időben – a tévé képsorai meg a szemtanúk elmondása szerint –, amilyen embernek nem való. A lábnyomok bemélyedéseiből, ahol még maradt némi víz, szedegették a halat. Ami még élt.
Az esettel kapcsolatban Dušan Jovanović, a területtel gazdálkodó RSV Kft. igazgatója a helyszínre érkező újságíróknak többek között azt nyilatkozta: „...a mentéssel azért vártunk ilyen sokáig, mert a terep adottságai miatt a terület hálókkal nem halászható le, ezért vártuk, hogy az ivadék alól elfogyjon a víz; ami pedig a pusztulást illeti, azt a következő évek ívásai pótolni fogják...” Egy szóval sem említette, hogy a hatályos törvény értelmében az idei ivadék sorsáért a területtel gazdálkodó kft. igazgatójaként személyesen őt terheli a felelősség!
BONYODALOM AZ IDŐRENDDEL
Már a tavaszi-nyári nagyvizek érkezésekor híre ment, hogy az Elemér alatti Tisza-szakaszon, a Jegmečnek nevezett, több kilométer hosszú régi medermaradvány megtelt vízzel, és szépen leívott benne a hal. Az apadást követően a nyár folyamán a környékbeliek már tudták, hogy sok hal rekedt a kiöntésekben, és mondogatták, menteni kell, mert lesz mit. Szeptember vége felé Dušan Ćurguz, az eleméri Babatovo Horgászegyesület elnöke levélben, hivatalosan... értesítette a vízkezelő RSV Kft.-t, és követelte az ivadékmentést.
Kitérőként kell megemlíteni, hogy a vízgazda és Ćurguz kapcsolata nem nevezhető felhőtlennek, hiszen a legutóbbi évi közgyűlésen az eleméri egyesületet – szappanoperára emlékeztető, kirakatperek szellemét idéző eljárással – kizárták a Vajdasági Horgász Szövetségből a „szövetség tekintélyének rombolása” ürügyével. Ćurguz valójában a vízkezelő Ribolovački savez Vojvodine Kft. munkáját bírálta... És nemcsak ő, hanem további néhány egyesület is (lásd: Ada), akiket úgyszintén kizártak. Erről máskor bővebben.
A vízkezelő a levélre nem reagált! A személyeskedést fontosabbnak tekintette a halivadék sorsánál!
Október 6-án Ćurguz meghívására Eleméren jártunk, és ekkor megtekintettük a kérdéses területet. Látszott, hogy az akkor még nagy kiterjedésű, ám kétségbeejtően sekély víz aszályos időjárás esetén rohamosan össze fog zsugorodni, és úgymond kicsúszik a – szemmel is látható – rengeteg apró hal alól.
A fővédgáttal nagyjából párhuzamos, autóból is látható víz a Jegmeč, lehetetlen nem észrevenni. Ezért nem hihető el, hogy a terület halőre révén a kezelő ne szerzett volna tudomást az itt uralkodó állapotokról. Ennek ellenére a vízkezelő mentést nem rendelt el. Állítólag próbálkoztak (egyszer!), de nem ment, és többé nem is kísérleteztek. Így olcsóbb!
A SZÁMTAN
Január közepére a vízfelület már annyira összezsugorodott, hogy a benne levő hal nagyobbjai már csak oldalvást úszkálhattak, a kevésbé ellenálló fajok pedig elpusztultak. Ekkor közbeléptek a horgászok, akik nem kívántak a pusztulás tétlen szemlélői maradni. Kiszedtek, és – most már tudjuk – a Tiszába engedtek mintegy két köbméter halat, többnyire pontyot. Számoljunk!
Ha ennek a halnak akár fele is ponty volt, akkor tömege hozzávetőleg egy tonnára becsülhető. Utánajárva megtudtuk, hogy a pontyivadék kilójának ára 5 és 8 euró között alakul. Az ilyen jellegű – vad formákhoz tartozó, természetes ívásból eredő – pontynak talán még több is. De maradjunk annyiban, hogy beilleszkedik a piac szabta keretekbe. A Tiszába tehát 8000 euró értékben került vissza hal olyan személyek révén, akik nem tudták úri hidegvérrel végignézni pusztulását. A számtanhoz tartozik, hogy a terület vízgazdája – olvasható a tavalyi közgyűlés anyagának pénzügyi jelentésében, amelyet a közgyűlés elfogadott! – 600 000 dinárt fordított a Tisza, a Temes és még néhány víz teljes évi halasítására. Ez 6000 eurónál kevesebb!
Tehát néhány ismeretlen személy egyetlen nap alatt egyetlen pocsolyából több halat adott át az anyafolyónak, mint a területtel gazdálkodó kft. egész éven át a Tisza teljes hazai részének. Hogy a szóban forgó területen a kiparancsolt halőröknek mennyit sikerült ehhez hozzáadniuk, már tárgytalan. Értesüléseink szerint a rabszolgamunkát olyan kedveszegett emberekkel végeztették, akik más alapon korábban már perbe fogták munkaadójukat. És az is nyilvánvaló, hogy ha nem terjed el a kalózmentés sikerének a híre, a felügyelőség sem rendelte volna el az ivadékmentést. Abban az országban, ahol a víz- és halügyekben nem kevesebb mint négy(!) minisztérium plusz tartományi titkárság illetékes, horgászok önkezdeményezésére van szükség, hogy történjen valami. Megtörtént!
A történetnek minden bizonnyal lesz folytatása, hiszen a törvény hosszan rendelkezik az ívóhelyek karbantartásáról, megóvásáról, az ivadék mentéséről... Mindarról, amit a vízkezelő adott esetben elmulasztott.
