Szakmai körökben minden bizonnyal szemet szúrt, hogy vidékünk valamennyi folyója hamarjában vagy a közelmúltban új „egyéni csúcsot” állított fel. Ha nem nálunk, akkor a szomszédban. Tavaly ez a Dunával történt. A felső szakasztól egészen Bezdán küszöbéig valamennyi vízmércén a mindenkori legmagasabbal tetőzött. Helyenként olyan teljesítményt produkált, hogy a nivógramok – képletesen mondva – kifutottak a koordinátarendszerből, és valamennyi vízmérőn újra kellett számolni a vízjátékot. Hogy házunk táján alulteljesített a Duna, az a Dráva alacsony szintjének volt köszönhető. Annak a folyónak, amely az előző évben állított fel új egyéni csúcsot másodpercenkénti 3200 köbméteres vízhozamával, bő ötszázzal túlszárnyalva az 1965. évi teljesítményét. A Tisza 2006-ban lépte túl Szegednél a +1000 cm-es (rém)álomhatárt. Most a Morava, a Száva és a többiek voltak soron. Végeredmények hiányában elegendő futó pillantást vetni a részeredményekre, és megállapítható, hogy a folyók magasan a képzeletbeli léc fölé rugaszkodtak. És jó, hogy a homokzsákokat nem ugrották át.
A Száva Sremska Mitrovicánál szombat éjszaka +864, Šabacnál pedig +660 cm feletti értékkel tetőzött, mindkét helyen hozzávelőleg 70 centivel a mindenkori legmagasabb felett. Az új vízhozamcsúcs 6490 köbméter másodpercenként, több mint kétszerese a Duna Bezdánnál mért vízhozamának. Hogy „csak” ennyi lett, az a más helyeken bekövetkezett sorozatos gátszakadás következménye. És nagyon rossz rágondolni, hogy valahol szakadnia kellett. Akár a védőgátnak, akár a homokzsákból rakott nyúlgátnak.
De most nem a pillanatnyi helyzettel foglalkozunk, hanem azzal, ami a közel- és távolabbi jövőben vár ránk, és amit a felsorolt számadatok csupán előrevetítenek. Szakmai körökben ugyanis már huzamosabb ideje közforgalomban van a több évtizedes megfigyelésekre és számításokra alapozott állítás, mely szerint a nagyvizek egyre gyakoribbak, míg a kisvizek egyre kifejezettebbek lesznek. A Duna esetében arról a konkrét adategyvelegről van szó, amely bizonyítja, hogy az évi nagyvizek átlaga az utóbbi negyven évben 1,2 méterrel lett magasabb. Annak ellenére, hogy most a nagyvizek uralják a mezőnyt, szóvá kell tenni azt is, hogy három évvel ezelőtt jegyezték a Duna mindenkori leghosszabb időtartamú májusi kisvizét. Tehát már most is, de az elkövetkező – semmiképpen sem rövid – időszakban még inkább nagyvizek és aszályok fogják váltogatni egymást.
Tehát egyre gyakrabban fognak falvakat és városokat veszélyeztetni (meg elönteni!) azok a vízfolyások, amelyeket aszályos időszakban a kiszáradás veszélye fenyeget. És nekünk erre fel kell készülnünk. Lélekben. Az illetékeseknek viszont tervszerűen, műszakilag, anyagilag... Amikor elkövetkező időszakot mondunk, akkor nem kormánymandátumnyira, hanem emberöltő(k)nyire gondolunk. És ezt már „tegnap” el kell kezdeni.
És az árvízvédelem többé nem téveszthető össze az árvízkárok felmérésével.
