A hatkilós harcsának már régen nem szoktunk nagy hírverést csinálni. Ezért Ozsvár Csongor magyarkanizsai horgász nagybajuszúja is beleszürkülne a „közlése felesleges” zamatú történetek sorába, ha nem a címbe foglalt, az utóbbi időben egyre népszerűsödő horgásztechnika alkalmázása által került volna horogra. Gyors egymásutánban ez már a negyedik termetes harcsa, amelyről rovatunkban szó esik, és valamennyi a magyarkanizsai Tisza-szakaszon került horogra. Persze, nem csak ennyi harcsa esett zsákmányul, és nem csak ott fogták a harcsát, és nem csak harcsát fogtak.
Az ismétlődő elem, a közös nevező a történetben a műcsalizásnak az a válfaja, amelyet helytől és horgásztól függően többféleképpen neveznek, ezért a címbe foglalt felsorolásbevezető aligha teszi próbára az időszerű horgászterminológiát. A helyhez kötött horgászmódszerekkel ellentétben az emelgető horgásznak – némi túlzással – az egész folyó rendelkezésére áll, és ebből következik, hogy a módszert alkalmazónak alapos helyismerettel kell rendelkeznie. Mert minél nagyobb a kínálkozó vízfelület, annál könnyebb – horgászatilag mondva – eltévedni rajta. Pedig adott esetben nem is a vízfelület nagyságával kell tisztában lenni, hanem a vízfenék domborzatát kell ismerni. Annak feltérképezésére pedig annyi idő rámehet, amennyi talán nincs is.
Ozsvár Csongor rövid beszámolójában elmondta, hogy csorgás közben a gödröket, a medertöréseket kell keresni, és az sem mindegy, hogy azok melyik szakaszát fogjuk vallatóra. A rohamosan csökkenő vízhőmérséklet is kihatással van a hal tartózkodási helyeire meg viselkedésére is, és mindez akár naponta változhat. A csalit folyamatosan mozgásban kell tartani – az sem mindegy, melyiket – tehát munkaigényes módszerről van szó.
Az ígéretes helyek azonban pontról pontra letapogathatók, és bár a vízfenékhez közeli rétegek a legígéretesebbek, a módszerrel a teljes vízoszlop lekáderezhető. A módszer minden ragadozó ellen hatásos, de horogra csalja azokat a halakat is, amelyek nem számítanak ragadozónak, de előszeretettel odacsapnak annak, ami orruk előtt táncol.
Az emelgetéshez a kevés felszerelés is bőven elegendő, a csónak azonban nélkülözhetetlen. A horgászbot és az orsó is belefér az „embere válogatja” által körülírt fogalomcsoportba. A műcsalikészletbe pedig kizárólag olyan darabok kívánkoznak, amelyek függőlegesen mozgatva is táncra kérhetők.
A zsákmánysóvároknak viszont előlegeznünk kell: bár hatásos módszerről van szó, alkalmazása nem szavatolja a zsákmányt. Ahhoz – akárcsak egyéb halfogási módszerek esetében – más is kell.