Ah, a mai napon talán kora reggeltől szinte az esti órákig folyamatosan esett az eső. Nem egyszerű eső volt ez, de nem is zápor, bebújt az esernyő alá, majd átnedvesítette a kezemet, arcomat. A derekam is átázott, majdnem hiába vittem az ernyőt, azok sem jártak rosszabbul, akik nélküle mentek.
Ennyi esőre most már nincs is szükség, az aratás épphogy megkezdődött.
Inkább napfény kellene…
Jánoska ma hozta be az első idei termésű paradicsamot. Piros volt, de inkább halványpiros színű. Csak messziről tűnt úgy, mintha az éden gyümölcse lenne. Nem nyújthat telített ízvilágot, addig amíg nincs igazi nyári meleg. A paradicsom a nyári napfény hatására válik édeni terméssé.
Este, amikor már elcsendesedett az eső, a fűszálak, de a fák lombjai is lógtak, meghajoltak a víz tömege alatt, a föld felszínén megindult a párolgás, szinte az egész utca feléledt. A szomszédság kivonult az utcára egy kis traccspartira. A szomszéd Mariska néni és férje a búzát sajnálták. Jóska szomszéd a szőlőt dícsérte.
– Ha most nem viszi el a betegség, szép termés ígérkezik.
Lajost a gyümölcsültetvény foglalkoztatta. Szerinte az a legfontosabb, hogy most megfogja a sárgabaracktermést, mert jó pálinkát szokott belőle főzni.
– Úgy látszik, már elfelejtette a káposztás történetet – csóváltuk a fejünket Mariska nénivel.
Lassan mindenki elvonult, hogy élvezze a szoba száraz melegét, én pedig gondoltam egyet, s kisétáltam a falu végén lévő járásba. Azt tudtam, hogy nem mehetek be, közelről sem nézelődhetek, de szinte vonzott a kellemes eső utáni párás, nedves levegő. Nagy volt már a csönd. A falu végétől a járdát földes út váltotta fel, az út menti fű már kalászba szökkent, s a földre hajolt az eső és a nedvesség hatására.
Mindenki a saját házában töltte az estét, senki sem merészkedett ki. Hideg is volt. Visszanéztem, majd sietős lépetekkel megindultam hazafelé. Csak a kutyák ugatása törte meg az esti csendet. Későre járt, a nedves hűvös időjárás az őszre emlékeztette az embert, nem a kora nyári időszakra.
Ahogy hazafelé haladtam, a járdája tele volt békákkal. Akarva-akaratlanul eszembe jutott Jánoska. Délután a sárgabarackot készítettem télire kompótnak, szörpnek, Jánoska pedig felolvasott nekem, hogy szórakoztasson. Olyasmiről, hogy: Miért pöttyös a katicabogár?, Melyik egér röpül?, Miért mászik a csiga?, Miért brekeg a béka?
Hirtelen egy nagy brekegést hallottam. Mindjárt eszembe jutott, hogy a nőstény egyedek hangoskodnak, párzásra hívják a hímeket. Milyen érdekes, régen, lánykoromban a Nagygödör partján fergeteges kórust képeztek. Esténként tévére sem volt szükségünk, olyan csodálatos volt kinn ülni a nyitott gangon és hallagatni a békák kuruttyolását. Felért egy esti hangversennyel. Ilyenkor családostul ültünk ki a küszöbökre, és mindenki hallgatott. Ezek az esték hihetetlen összetartást tudtak varázsolni kis családomba. A mosakodás után kilöttyintett víz illata, valamint az estike bódító hatása alatt ücsörögtünk egy órán át, majd mindenki békességben elvonult aludni. Ágyba bújva is a békákat hallgattam, mert a nyitott ablakon behallatszott a hangjuk. Senkit sem zavart. Most, ha békát látok, már csak emlékként tudom felidézni a családi idillt, amelybe durván beleavatkozott az ember. Benzinkút ékeskedik a Nagygödör helyén, és elhalkult a békazaj.
Már tíz óra felé járt, amikor hazaértem. A család el nem tudta képzelni, hol lófrálok. Gyorsan ágyba parancsoltam a gyerekeket, s én is lefeküdtem. Még sokáig a szülői házat körülvevő idillt láttam magam előtt, a kakukkot a fán, a baglyokat, a pacsirtát a nagygödör partján húzódó akácosban. Késő ősztől kora tavaszig fácánok legeltek a kertünkben. Édesapám vadász volt, de soha sem lőtte le egyet sem. Kiültünk az ablakba, és nézegettük őket.
Mindezek egy letűnt világ gyermekkori élményei. Vajon az én gyermekeimnek lesznek-e hasonló emlékeik?
