2024. október 1., kedd

Eső után, őszi hangulat

Új festménnyel bővült a szegedi Munkácsy-tárlat

– Paál László és Munkácsy Mihály Eső után, őszi hangulat című közös alkotásával bővült a szegedi Móra Ferenc Múzeum Munkácsy-tárlata – közölte Fogas Ottó igazgató az MTI-vel.

A muzeológus az alkotást bemutató sajtótájékoztatón felidézte, a magyar tájképfestészet legnagyobb alakja szoros barátságot ápolt a nála két évvel idősebb Munkácsy Mihállyal. Düsseldorfban a két festő egy lakásban is élt, majd Párizsban is rendszeresen tartották a kapcsolatot. A két művész barátságának emléket állító festmény 1873-ban készült. A barbizoni erdőt ábrázoló tájképet Paál László készítette, a festmény két alakját pedig Munkácsy Mihály festette meg – ismertette az igazgató. A képet Munkácsy Mihály adta el 1874. július 17-én Párizsban a legendás Bernheim-Jeune Galériát megalapító Alexander Bernheimnak. A festményhez egy azóta elveszett, de reprodukcióban fennmaradt igazolást is csatolt, amely így szólt: „Ezennel kijelentem, hogy Bernheim úrnak eladtam Paál (Ladislas de) képét, mely az 1874-es kiállításon Eső után címmel volt kiállítva. Kijelentem azt is, hogy a képen lévő alakokat én festettem: Munkácsy. Párizs, 1874. július 17-én. Munkácsy”. A festmény az Egyesült Államokba került, ahol 1924-ben Kiss Emil, Munkácsy képeinek gyűjtője szerezte meg egy aukción, majd a bankár hagyatékából – Petrovics Elek, a Szépművészeti Múzeum legendás igazgatója közreműködésével – a korszak egyik kiemelkedő magyar gyűjtője, Weiss Fülöp vásárolta meg.

A Paál-életmű egyik legjelentősebb alkotásának számító művészettörténeti ritkaságot a Kieselbach Galéria tavalyi aukcióján Pákh Imre vásárolta meg a festő életművében rekordnak számító, 65 millió forintos leütési áron. Az alkotást, ahogy a kiállításon látható képek többségét is, ő kölcsönözte a múzeumnak. Fogas Ottó elmondta, Paál László és Munkácsy Mihály közös alkotását hét évtized után láthatja újra a nagyközönség. A szegedi Kultúrpalotában látható Munkácsy-művek száma így már 83-ra emelkedett. A júniusban nyílt tárlatot kimagasló érdeklődés övezi, látogatóinak száma megközelíti a 30 ezret.

Nyitókép: kieselbach.hu