2024. október 1., kedd

INNEN-ONNAN

Bulgáriában idén kisebb lesz a búzatermés

Bulgáriában idén várhatóan 3,7 millió tonna búzát takarítanak be, kevesebbet a tavalyi 4,5 millió tonnánál, elsősorban a tavaszi aszály miatt, közölte szerdán a bolgár mezőgazdasági miniszterhelyettes. Szvetla Bacsvarova rámutatott, hogy júniusban viszont rendkívül sok eső esett, és ez is ártott a vetésnek. Szerinte, ha folytatódik a csapadékos időjárás, akkor további tíz százalékkal is csökkenhet az idei búzatermés.
A bolgár illetékes elmondta még, hogy az idei árpatermés várható 800-900 ezer tonna lesz, a tavalyi 1,2 millió tonna után.

Olcsó bornak nem mindig "híg a leve"

A balatoni borok most először nemzetközi minősítésen estek át, és kiderült, hogy az olcsóbbak sokesetben jobb minőségűek, mint a drágák.Az alapítvány azért szervezte meg a nemzetközi megmérettetést, a Balaton Winfer fantázianevű minősítést, mert úgy találja, hogy rendkívül alacsony a balatoni borok elismertsége. A zsűriben angol és francia szakértők is voltak.
A minősítés meglepetésekkel is szolgált, mert az 1000 forint alatti kategóriában levő borok közül többet a prémiumkategóriába soroltak, de akadt több olyan prémiumkategóriába árazott bor is, amely az alapkategóriába, vagyis az olcsó italok közé került.
A Winfer rendszert Czerneczkiné Sinkó Krisztina, a WSET (Wine and Spirit Education Trust) Nemzetközi Borakadémia igazgatója dolgozta ki. Ezzel a módszerrel a borokat négy kategóriába sorolták és színekkel jelölték: a narancs az alapborok, a kék a fajtaborok, a zöld a terroir (bizonyos területhez kötött) borok, míg a bordó a prémium, vagyis legjobb borok színkódja lett. A színek alapján a fogyasztó könnyen eldöntheti, hogy megéri-e neki a megfelelő színkóddal ellátott bort megvenni.

Devizapiac - Megszilárdultak a piacok

Az ázsiai részvénypiacok péntek reggel még lefelé tartottak, követve a csütörtöki európai és New York-i irányzatot, de a devizapiacok már világszerte megnyugodtak, megszilárdultak, az euró is csaknem visszatért a csütörtöki késői értékéhez. Ez segíthet a közép-kelet-európai valutáknak is megkapaszkodni, írta elemzők véleményét idézve pénteken a Dow Jones hírügynökség.

A forint csütörtökön napközben újabb hathavi csúcsot döntött, majd a többi térségi valutával együtt visszalépett, az általános, világszintű, érték- és árutőzsdéket is lehúzó piaci lejtmenetben. Piaci elemzők a következő napokra kevesebb kilengést, egyensúlyosabb forgalmat jósolnak, hosszabb távon – szeptemberig – a forint a szerdai csúcsokhoz képest 4 százalékkal, a korona 3 százalékkal, a zloty 1 százalékkal gyengülhet, írta a Reuters csütörtökön, az általa kérdezett elemzőket idézve. A forint a márciusi mélypont óta 18 százalékkal, a korona 15 százalékkal, a zloty ennél kevésbé javult.
A pénteki napra eltérők az elemzői vélemények: a forint ismét próbálkozhat a 265/euró áttörésével, de olyan vélemények is vannak, hogy a hétvége előtt inkább profitkivétel várható.
A forint csütörtökön 0,90 százalékot, a cseh korona 0,60 százalékot, a zloty 0,74 százalékot vesztett az euróval szemben.