2024. október 1., kedd

Titkos megállapodás a búzafölvásárlók között?

HETI KOMMENTÁRUNK

A múlt héten az elégedetlen termelők útlezárást szerveztek Pancsovánál. Szerintük az államnak aktív szerepet kell vállalnia az ár kialakításában, sokkal aktívabbat mint eddig, mert az árutartalékok által felvásárlásra tervezett mennyiség az össztermésnek mindössze a 3 százalékát tenné ki. Ez pedig csepp a tengerben. Sokszor azonban egy csepp is elegendő, hogy beteljen a pohár.

A legnagyobb szerbiai búzafelvásárlók néhány nappal az aratás kezdete előtt titkos megállapodásra jutottak, miszerint csak 9 dináros kilogrammonkénti árat kínálnak föl (az áfa beszámítása nélkül) az újbúzáért. Ez a hír nem valószínű, hogy meglepetésként éri a gazdákat, hiszen közöttük járva úton-útfélen ezt hallhatja az ember, és a gazdaszervezetekben sem rejtik véka alá ezt a jogosan fölvetődő gyanút. A bejelentés igazából csak kósza hírként ütheti meg a fülünket, ugyanis nem a termelőktől származik, hanem a mezőgazdasági minisztériumban fogalmazták meg. Igaz, ezt az állításukat a Glas javnostiban megjelent cikk szerint a mezőgazdasági minisztérium sem konkrét bizonyítékokkal támasztotta alá. Ehelyett meg nem nevezett információforrásra hivatkoznak. „A tudomásukra jutott hír” alapján az szerb agrártárca a Versenyvédelmi Bizottsághoz fordult június 22-én, hogy vizsgálja meg kialakult-e oligopolisztikus helyzet a szerbiai piacon, vagy más olyan összefonódás a piaci résztvevők között, ami aláássa az szabad piaci versenyt. Az oligopólium kevés számú vállalat piaci uralma valamely gazdasági ágazat fölött. Tökéletesen kimerítené tehát az oligopolisztikus pozíció létrejöttét a minisztérium és mások által föltételezett titkos megállapodás a legnagyobb búzafölvásárlók között az árak lenyomása érdekében.

Május végén még 12 dinárt voltak hajlandók adni az idei termésért (az áfa beszámítása nélkül). A múlt héten már csak 9,50-et. Ma már mindenki előtt világos, hogy a folyamatos esőzés miatt a vártnál kisebb termés várható, de arról is hallani, hogy az ár meghatározásában meghatározó befolyással bíró nagy búzatermő országokban, Oroszországban, Ukrajnában, Fehéroroszországban szintén szerényebb búzatermésre számíthatnak a termelők. Ezek alapján joggal várhatnánk, hogy a tőzsdén emelkedni kezdenek az árak.

Ennek ellenére az Újvidéki Terménytőzsdén a gabonaárak, a múlt héten legalábbis, továbbra sem mozdulnak fölfelé. Ez természetesen nem tekinthető bizonyítéknak a búzafölvásárlók föltételezett megállapodására, de ellent sem mond annak. Talán az „szép időt” várják a terménytőzsdén is, hogy kiderüljön mekkora kárt tett a kenyérgabona minőségében a szűnni nem akaró esőzés. Ekkor derül majd ki az is, hogy mekkora lesz a kínálat újbúzából. Eddig ugyanis a rossz időjárási viszonyok miatt Szerbiában a kenyérgabonának még csak egyhuszadát aratták le.

Ami pedig a Versenyvédelmi Bizottsághoz küldött minisztériumi beadványról szóló hírt illeti, sajnos az eddigi tapasztalatok alapján nincs okunk vérmes reményeket fűzni hozzá. Az Imlekkel kapcsolatban is megállapították a monopólium meglétét, ennek ellenére a helyzet a mai napig semmit sem változott. A tisztességes búzaár kérdését nem hónapok múltán, hanem most, ebben a pillanatban kellene megoldani! Igazából már tegnap kellett volna. A gazdának nincs ideje a Versenyvédelmi Bizottság kétes és késő döntésére várni. Nem elég föltételezni a titkos megállapodást, hanem azt be is kellene bizonyítani. S ez az, ami igazán nehéz: szinte lehetetlen.

A múlt héten az elégedetlen termelők útlezárást szerveztek Pancsovánál. Szerintük az államnak aktív szerepet kell vállalnia az ár kialakításában, sokkal aktívabbat mint eddig, mert az árutartalékok által felvásárlásra tervezett mennyiség az össztermésnek mindössze a 3 százelékát tenné ki. Ez pedig csepp a tengerben. Sokszor azonban egy csepp is elegendő, hogy beteljen a pohár.

MAGVETŐ SZERKESZTŐSÉGE