2024. október 1., kedd

AGRÁRTÁRCA

HÍREK - Szavakkal fizetnek?

A gazdák mindinkább kezdik kiismerni az agrártárca szavakon, ígéreteken alapuló új „stratégiáját”, de a mezőgazdasági miniszter, úgy tűnik, még nem döbbent rá, hogy csak rövid távon lehet hatékony ez a politikusi stratégia. A miniszter ígéretek tömkelegével biztatta a termelőket Verbászon járva is az elmúlt héten, ahol a helyi Sava Kovačević birtok új öntözőrendszerének az üzembe helyezésén vett részt Bojan Pajtićtyal, a Tartományi Végrehajtó Tanács elnökével egyetemben. A sajtón keresztül üzenő agrárminiszter szavai szerint a hektáronkénti 12 000 dináros földalapú támogatás kétharmadát július végéig kézhez kapják a gazdaságok, a fennmaradt részt pedig az év végéig. Ez ha megvalósul 2,5 milliárd dinárral fogja megterhelni az agrártárca büdzséjét. Politikai körökben azt a pletykát is hallani lehetett már erről a többszörösen megkurtított költségvetésről, hogy az idén még úgy-ahogy átvészeli a kormány által rákényszerített „fogyókúrát”, de a jövőre a krónikus pénzhiány miatt az egész mezőgazdasági támogatási rendszer összeomolhat.

És a célzatosan alkalmazott féligazságról se feledkezzünk meg. Saša Dragin azt ugyanis elfelejtette megemlíteni, hogy 2008-ban még 410 000 bejegyzett gazdaság volt jogosult a földalapú támogatásra, de 2009-ben a szubvencionáltak számát az agrártárca rendelkezéseinek eredményeképpen sikerült 50 000-re, az egynyolcadára lecsökkenteniük!

A miniszter azt is elmondta, hogy a Köztársasági Árutartalékok Igazgatóságánál lehetőségük nyílik majd a termelőknek a természetbeni kifizetés igénylésére is, azaz műtrágyára vagy magbúzára is elcserélhetik a terményüket. Az igazság kedvéért itt is hozzátehetjük: csak azoknak a szerencséseknek, akiknek sikerült átadniuk az államnak a terményt. A szűkös tartományi kvóta ugyanis nem sokuknak tette ezt lehetővé.

Igazi újdonságként hatott viszont az az ígéret, hogy az őszi vetés alkalmával az agrártárca tonnánkénti 100 eurós támogatást ad a megvásárolt műtrágyára. Ez valóban jól hangzik, de csak majd akkor lesz nagyobb súlya mint egy elejtett majd gyorsan elfelejtett miniszteri kijelentésnek, ha a közeljövőben meg is valósul a benne foglalt ígéret!