A téves privatizációs modellnek köszönhetően a malmok most olyan pozícióba jutottak, hogy alakítani tudják milliók sorsát, egyaránt a termelőkét és a fogyasztókét. Mert az állam mindig védelmezte őket, közvetlenül vagy közvetve, bármely rezsimről is legyen szó. Innen következik az, hogy európai viszonylatban éppen nálunk fejlődtek ki a legnagyobb gabonakereskedők.
Nem sok jót várhatnak a termelők, mert sem az időjárás, sem az árak, sem pedig a hivatalos agrárpolitika nem kedvez nekik. Szégyenletes dolgok történnek jelenleg a búza felvásárlása körül. A hivatalos politika szorgalmazza a kilónkénti 13 dináros búzafelvásárlási árat, ám úgy tűnik, hogy az elmúlt években aprópénzen megtollasodott újgazdagok még az államnál is erősebbek. Semmibe veszik az árutartalékok által kezdeményezett árat, s amint látjuk, a legfrissebb tőzsdei jelentésből még a kilónkénti 11 dinárt sem hajlandók megadni a termelőknek. Hacsak csodák nem történnek az elkövetkező napokban. Igaz, csodák nem történnek mindennap, de azért volt példa arra, hogy az elvárásokkal ellentétes menetben alakultak a dolgok.
Hogy a kulisszák mögötti játékok javában tartanak, azt több jelből is le lehet szűrni. Egyik ilyen, hogy az aratás már befejeződött , de ár még nincs. Mind hangosabbak a termelők. Az elmúlt hét második felében Újvidéken rendkívüli közgyűlést tartott a szövetkezeti szövetség. Ott hangzott el, a termelők a kilónkénti 17,65 dináros árat tartanak elfogadhatónak. Az igazság kedvéért azt is el kell mondani, hogy egyes felszólalók a kilónkénti 15 dináros árral is meg lennének elégedve. Puszta vágyak.
A szövetkezeti tagok azt szorgalmazzák, sürgősen találkozni kellene a köztársasági kormány elnökével, tárgyalni a felmerült felvásárlással kapcsolatos problémákról. Fenyegetőznek: ha ez nem történik meg, polgári elégedetlenség, azaz útlezárások várhatók. Hogy ebből lesz-e valami, azt nem tudni, hiszen jól tudjuk, a termelőink eddig sem voltak egységesek. Talán belefáradtak a már két évtizede tartó létfenntartási harcba, s nem képzelhető el olyan méretű elégedetlenség, amilyenre az elmúlt hónapok során bőségesen akadt példa a környező országokban, Európai Unióban, ahol a termelők sorra kiharcolták követeléseiknek a megvalósítását, az agrárköltségvetés növelését.
Az idén a termelőket valószínűleg majd aprópénzzel fizetik ki. A búzát átadták, vissza már nem követelhetik. A kenyér ára pedig nem fog csökkenni, sőt növekedhet. Mert jól tudjuk, hogy az elmúlt évek során gomba módra megsokasodtak a magánpékségek tulajdonosai, éppen azok az emberek, akik a tranzíciós bravúroknak köszönhetően könnyen jutottak pénzhez, s nagyon jól tudták hova kell befektetni, honnan lehet munka nélkül nagy profitot lenyúlni.
De ne feledkezzünk meg a malmokról sem. A téves privatizációs modellnek köszönhetően most olyan pozícióba jutottak, hogy alakítani tudják milliók sorsát, egyaránt a termelőkét és fogyasztókét. Mert az állam mindig védelmezte őket, közvetlenül vagy közvetve, bármely rezsimről is legyen szó. Innen következik az, hogy európai viszonylatban éppen nálunk fejlődtek ki a legnagyobb gabonakereskedők. Már-már olyan befolyásosak, hogy a tőzsdei trendeket is könnyen alakíthatják. Mert miért ne lehetne elképzelni, hogy éppen ezek a tehetséges és befolyásos játékosok játszadoznak az árakkal úgy, hogy egymásnak tesznek árajánlatokat és kötik meg az ügyleteket.
