2024. október 1., kedd

Nagy kínálat mezőgépekből

GÉPBEMUTATÓ - Rendkívül kiélezett versengés a forgalmazók között
Munka közben a CSX 7060 New Holland kombájn: a megdőlt gabonából egyetlen kalász sem maradt a tarlón

Fliegl, Alpego, HE-VA, Pöttinger – gazdáink számára már nem ismeretlen márkanév valamennyi, hiszen a kiváló minőségű mezőgépeket, a szállítójárműveket, illetve talajművelő eszközöket fémjelzi. Az olyan gépeket, amelyek teljesítőképességük mellett üzembiztonságukkal tűnnek ki, s lassan ugyan, de teret hódítanak Vajdaságban is. Július 24-én az oromhegyesi AGROTECH mezőgép-forgalmazó cég nyílt szakmai nap keretében mutatta be kínálatát, s a több száz gazda munka közben láthatta valamennyi gép, közülük is a talajművelő eszközök tűntek ki, teljesítőképességét. A gépvásárló földműves már nem elégszik meg azzal, hogy valamely kiállításon megvásárolja a kiszemelt ragyogó, sokszor drága gépet, ki is szeretné azt próbálni, részletes információt szerezni, hogy milyen teljesítményű, illetve vonóerejű traktor szükségeltetik üzemeléséhez, így az ún. „mozgó gépbemutató” az a hely, ahol megbizonyosodhat választásának helyénvalóságáról. Az AGROTECH „fiatal” cég a vajdasági, szerbiai mezőgép-forgalmazók sokaságában, de felismerték, hogy a piacszerzéshez éppen az ilyen bemutatók járulhatnak hozzá leginkább, s az érdeklődés is a jó döntést igazolta.

Munkában a Pöttinger cég Synkro 3000 S kombinátora

– Tudatában vagyunk annak, hogy zsákutcába került a mezőgazdaság, pénztelenek a gazdák, nagy a mezőgépkínálat, ami egyaránt vonatkozik az erőgépekre és a kapcsolható eszközökre, s hogy rendkívül kiélezett a versengés a forgalmazók között, ezért döntöttünk a világ legnevesebb gyártói termékeinek forgalmazása mellet, amivel egy feltörőben lévő gazdacsoportot célozunk meg. Kialakulóban a több száz hektáros nagygazdaságok, a gyártó ezekre méretezte gépeit – mondja Bata Károly, azAGROTECH cég tulajdonosa, s azt is hozzáteszi, hogy a szállítójárművek, valamint a talajművelő eszközök vezetik a sort. Az ok egyszerű: – Minden gazdaságon, még a kis területtel rendelkező parasztgazdaságon is ott találjuk a traktort, tehát kapcsolható eszközökkel kell kiegészíteni a gépparkot, amit a birtoknagyság és a traktor vonóerejének függvényében kell szemlélni. Persze nemcsak nagy teljesítményű gépeket kínálunk, a gazda óhaja szerint szerezzük be a szükséges talajművelő eszközöket, pótkocsikat, de terveink között szerepel az erőgépek, a különböző típusú és teljesítményű traktorok forgalmazása is.

Gépcsoda a javából: a direktvető gép öt műveletet egyesít

– Tudatában vagyunk annak, hogy zsákutcába került a mezőgazdaság, pénztelenek a gazdák, nagy a mezőgépkínálat, ami egyaránt vonatkozik az erőgépekre és a kapcsolható eszközökre, s hogy rendkívül kiélezett a versengés a forgalmazók között, ezért döntöttünk a világ legnevesebb gyártói termékeinek forgalmazása mellet, amivel egy feltörőben lévő gazdacsoportot célozunk meg. Kialakulóban a több száz hektáros nagygazdaságok, a gyártó ezekre méretezte gépeit – mondja Bata Károly, azAGROTECH cég tulajdonosa, s azt is hozzáteszi, hogy a szállítójárművek, valamint a talajművelő eszközök vezetik a sort. Az ok egyszerű: – Minden gazdaságon, még a kis területtel rendelkező parasztgazdaságon is ott találjuk a traktort, tehát kapcsolható eszközökkel kell kiegészíteni a gépparkot, amit a birtoknagyság és a traktor vonóerejének függvényében kell szemlélni. Persze nemcsak nagy teljesítményű gépeket kínálunk, a gazda óhaja szerint szerezzük be a szükséges talajművelő eszközöket, pótkocsikat, de terveink között szerepel az erőgépek, a különböző típusú és teljesítményű traktorok forgalmazása is.

Az ALPEGO cég altalajlazítója: a szárnyas fogak 60-70 cm mélységre hatolva mozgatják meg a talajt, törik meg az „eketalpat”, a tüskés henger pedig tömöríti a meglazított réteget

A gépbemutatón teljes agrotechnikai sort láttunk: végigkísérhettük az aratást, a szállítást, majd kezdődött a tarlókezelés, illetve talajművelés, a sort pedig a vetés zárta. Sokak számára meglepő volt, hogy klasszikus gép, egy, a váltva forgató ekén kívül még mutatóban sem volt…

– A nyílt szakmai nap nemcsak arra szolgál, hogy bemutassuk e gépcsodákat, túlzás nélkül állítom, hogy hi-tech gép valamennyi, hanem egyúttal ízelítőt adjunk, világviszonylatban milyen irányba is tart a termelés megalapozása, a talajműveléstől a betakarításig. Ezúttal a búzára szorítkoztunk, de ugyanígy a kapásnövények betakarítását követően is bemutathatjuk gépeink munka-minőségét. Az eke világviszonylatban egyre inkább kiszorul a használatból, helyébe lép a tárcsás művelés, amit nem úgy kell elképzelni, hogy egy tárcsa végigfut a tarlón, s kissé fölaprítja a szalmát, közben 8-10 cm mélységig lazítja a földet, beledolgozza a szármaradványokat. Ezek a gépek valójában 3-4 gépsort egyesítenek és egy menetben végzik el az alapművelést a magágy-előkészítéséig. Pl. a Pöttinger Synkor 3000 S jelzésű magágy-előkészítője 3 gépsorból áll: az altalajlazítóhoz hasonló fogak megmozgatják a talajt, az ezt követő tárcsasor aprít és beforgatja a szármaradványokat, a sort pedig kötelezően hengersor zárja, lehet gyűrűs vagy sima henger, de cambridge is, aminek az a feladata, hogy tömörítse, vagyis zárja a felső talajréteget, ami hozzájárul a talajnedvesség megőrzéséhez. Ezt a művelési módszert konzervációs talajművelésnek is nevezik. Költségtakarékos művelésről van szó, hiszen három helyett egyetlen menetben végzi el a gazda a munkát, s nem mellékes, hogy talajkímélő művelésről van szó. Ezeknek a gépeknek egyetlen hátránya, hogy nagy vonóerőt igényelnek, s legalább 150-160 lóerős traktorral kell rendelkeznie a gazdának.

Az Egyesült Államokban, de a fejlett mezőgazdaságú európai országokban is hódít a talajművelés nélküli, az ún. direktvetés, sokan most láttak első ízben direktvető gépet, méghozzá munka közben…

– A Pöttinger cég vezető szerepet tölt be a gyártásukban, s ez a gép is a költségtakarékos termelés szolgálatában áll. Egyetlen menetben öt műveletet egyesít a magágy-előkészítéstől a tömörítésig, vagyis a hengerelésig. Bölcsek voltak a régi gazdák, amikor a vetést követően akár fahengerrel, mángorlóval tömörítették a talajt, amivel két célt értek el: megőrizték a nedvességet és a vetőmag is szorosan tapadt a talajhoz. Nem véletlenül nevezzük ezeket a gépeket a jövő gépeinek, hiszen bevetésükkel, ha az idő szorít, márpedig a gazda sokszor időzavarba kerül az őszi terménybetakarításkor és vetéskor, elkerülhető a tarlóhántás, majd a szántás, a tárcsázás, magágy-előkészítés, s csak ezután a vetés, tehát legalább négyszer kevesebb időt igényel, ha a műveletek összevonásával végezzük a direktvetést.

A szállítóeszközök világában is jelentős változások mentek végbe…

– A Fliegl cég 22 köbméter űrtartalmú, ún. letolós pótkocsija is kiváltotta a gazdák érdeklődését. Nem pusztán termény szállítására alkalmas, hanem megfelelő adapter fölszerelésével trágyaszóróként is üzemel, egy másik adapter a terményátrakáshoz szolgál, tehát egyetlen pótkocsinak három funkciója is van. Az EU felé haladva egyre inkább szüksége lesz a vajdasági gazdának is ezekre a gépekre, s meggyőződésem szerint a nyílt szakmai nap fölvillantotta a korszerű mezőgéptechnika lehetőségeit – hangsúlyozta Bata Károly az AGROTECH cég nyílt gépbemutatója kapcsán.