Az akác-, eper- és nyárfák alatt meghúzódó fehér falú tanyák két évszázadon át, a 18. század második felétől a 20. század hatvanas-hetvenes éveiig uralták az Alföldön a Duna–Tisza közét és a Tiszántúl felső és középső vidékét. Lakóik a tanyát falusi, illetve városi házuk tartozékának, kiegészítő részének, határbeli munkahelyüknek tekintették. Állandó otthonuknak a beltéri családi házat tartották, oda jártak piac- és ünnepnapokon haza, ott tartották a keresztelőket, lakodalmakat, névnapokat, onnan jártak gyermekeik iskolába, onnan temették a halottaikat, s oda költöztek öreg napjaikra.
A tanyák születésüket a törököknek köszönhették. Az ő másfél évszázados magyarországi uralmuk idején elpusztultak az Alföldet benépesítő apró, egymástól 2-3 kilométerre fekvő falvak. Népességük elmenekült vagy török rabságba került. Az elnéptelenedett földön elvadult, füves puszták, nádas mocsarak, homokbuckák, árvizes területek uralták a tájat. A törökök kiűzése után megtörtént az Alföld újbóli benépesítése. Földjére különféle nemzetekhez tartozó telepesek érkeztek. Az új falvakat nagy kiterjedésű, több övezetre, zónára tagolódó határok vették körül. A lakótelkeket az ólas-szérűs kertek övezték. Ezt vették körül a belső legelők, majd a szántóföldek, utána pedig a telkes szállásföldi övezet következett. A lakótelkektől legtávolabb a külső legelők, a puszták terültek el. A telepesek kezdetben pásztorkodó, legeltető állattartással foglalkoztak, főleg szarvasmarhákat neveltek. Jószágaik számára a pusztákon nyári szállásokat, a szállásföldeken pedig teleltető pásztorszállásokat létesítettek. Amikor a hazai és a nemzetközi piacon is fokozódott a kenyérgabona iránti kereslet, az Alföldön is kezdetét vette a kalászos gabonafélék termesztése. A művelésbe vont területek nagymértékben eltávolodtak a lakóhelytől, a legelőkön épült állatteleltető szállásokra a lakóhelyről kikerültek az ólas-szérűs kertek, és kiegészültek a tanyásgazda menhelyéül szolgáló résszel, a kalyibával, majd a lakóházzal.
Az alföldi tanyák funkciója kettős, a földművelés és az istállózó állattenyésztés. A tanyák kezdetben lakatlanok, eleinte csak a jószággondozók tartózkodnak bennük. Az alföldi tanyarendszer a virágkorát a 19. század utolsó és a 20. század első évtizedeiben éli. Ekkor a számuk megsokszorozódik, a tanyás falvaknak és városoknak már nemcsak a távoli, hanem a közeli határrészeit is benépesítik. Gazdasági és társadalmi szerepük jelentős, termékeik választéka, mennyisége és minősége versenyképes mind a hazai, mind a nemzetközi piacokon, népességük pedig Európa-szerte ismert árutermelő réteg. Trianon három részre tépte az Alföld összefüggő tanyarendszerét, a világháborút követő szocialista-kommunista korszak pedig, hogy ezzel is segítsék a mezőgazdaság kollektivizálását, előidézte a tanyák tömeges elhalását, lerombolását.
Kishegyes tanyáshatárú település. Újjátelepítése 1768-ban történt. Utána csakhamar sor került határának felmérésére, hasznosítás alapú felosztására és telkesítésére. Lakossága telkesgazdákból és zsellérekből tevődött össze. A földet a Kincstártól kapták. A használatért adókkal, ajándékozással, valamint igás és gyalogrobottal fizettek. Telket, szántóföldet és kaszálót csak az igával, ökörrel és lóval rendelkezők kaptak. A legeltető állattartást itt is fokozatosan felváltotta az ekés földművelés. A lakosság számának a gyarapodása és a gabonakonjuktúra növekedése szükségessé teszi a határ távolabbi részének a művelésbe vételét. Ezáltal kezdetét veszi a tanyásodás folyamata. Kishegyes határában az első tanyák valószínűleg a 19. század húszas-harmincas éveiben jelennek meg. Az 1976-os határrendezés adatai szerint Kishegyes határában 101 tanya volt. Ekkor már 2-3 kataszteri hold földet kaptak a zsellércsaládok is. A 20. század fordulóján már minden talpalattnyi megművelhető föld használatban van, a tanyák száma gyorsan növekszik, az 1910-es népszámláláskor 240-250-re tehető a számuk. Trianon után a tanyák számának a növekedése lelassult, az 1942-es évi tanyaszámlálás Kishegyes határában 315 tanyát talált. Ezek a tanyák jellegükre nézve kisgazda-, haszonbéres és nagygazdatanyák voltak. (Háromnegyed részük számított kisgazdatanyának.) A falu határában mindössze négy nagygazdatanya található. Ezeken kommenciós, évi járadékban részesülő cselédek dolgoznak. A többi haszonbéres tanyán bérlők, árendások, felesek, harmadosok vagy csőszök dolgoznak. Ezeknek a tanyáknak a tulajdonosai a faluban laknak.
A második világháború után az új hatalmi struktúra állami birtokok és termelőszövetkezetek szervezésébe kezd. A német tanyákat kiosztják az agrárérdekelteknek és a telepeseknek, a családi parasztgazdaságok földterületét pedig 20, majd 10 hektárban maximálják. Ezek után megkezdődik a tanyarombolás, a tanyásgazdák közül mind többen beköltöznek a faluba, és elbontják tanyájukat. Ezt teszik a szövetkezetek is az agrárérdkeltek használatára adott tanyákkal is. így az 1961-es tanyaszámlálás már csak 230-240 tanyát regisztrál. A hetvenes években az egyéni mezőgazdasági termelők gépvásárlásának a fokozódása felgyorsítja a tanyarombolás ütemét. A nyolcvanas években végzett tanyaszámlálás már csak 63 tanyát talál a kishegyesi határban. Ma még 41 tanya áll, amelyekből 24 lakott, klasszikus termeléssel, földműveléssel és állattenyésztéssel pedig 13 foglalkozik.
A tanyáknak jövőjük, létjogosultságuk van a kishegyesi határban is. A kialakuló közepes nagyságú, 25–100 hektáros családi gazdaságok telephelyének, gazdasági udvarának, állattenyésztő és -tartó objektumaival, gépparkjával, azok javító- és karbantartó műhelyével, valamint terménytárolóival és takarmányt készítő részlegével kint a határban kell elhelyezkednie. Ilyen teleppel kell rendelkezniük a többszáz hektáros családi gazdaságoknak is. Ezeknek a telepeknek szilárd burkolatú úttal, elektromos árammal és fúrott kúttal is rendelkezniük kell.
Az alföldi tanyák funkciója kettős, a földművelés és az istállózó állattenyésztés. A tanyák kezdetben lakatlanok, eleinte csak a jószággondozók tartózkodnak bennük. Az alföldi tanyarendszer a virágkorát a 19. század utolsó és a 20. század első évtizedeiben éli. Ekkor a számuk megsokszorozódik, a tanyás falvaknak és városoknak már nemcsak a távoli, hanem a közeli határrészeit is benépesítik.
A kialakuló közepes nagyságú, 25–100 hektáros családi gazdaságok telephelyének, gazdasági udvarának, állattenyésztő és -tartó objektumaival, gépparkjával, azok javító- és karbantartó műhelyével, valamint terménytárolóival és takarmányt készítő részlegével kint a határban kell elhelyezkednie. Ilyen teleppel kell rendelkezniük a több száz hektáros családi gazdaságoknak is.
