2024. október 1., kedd

Nyár végi méhlegelő: a tisztesfű

MÉHÉSZSAROK

A telelésre készülő méhcsaládok utolsó lehetősége, hogy pótolják a hiányos nektár- és virágporkészletüket, a gabonatarlókon virágzó tisztesfű, vagy más nevén tarlóvirág. Kedvező időjárás esetén a növény akár 2-3 hónapon keresztül is onthatja a jó minőségű nektárt.

A tisztesfű (Stachys annua L.) gyomnövény, amely a learatott gabonaföldeken jelentkezik nagyobb mennyiségben. Néhány évtizeddel ezelőtt az egyik legnagyobb méhlegelőnek számított, azonban napjainkban az egyre korszerűbb agrotechnikai eljárások következtében szinte teljesen kiszorul a méhlegelők listájáról. Pedig a csaknem 100 napig tartó virágzása alatt akár több mint 10 kilogramm mézet is össze tudnak gyűjteni a méhek. Jó kiegészítője a többi méhlegelőnek is, hiszen az árpa aratásától egészen augusztus végéig nyílik, sőt, szeptemberben is, ha kedvez az időjárás. A hosszantartó virágzása áthidalja a napraforgólegelő előtti és utáni hordástalan időszakot, ezáltal lehetővé teszi a méhcsaládok folyamatos fejlődését és az egészségmegőrzésben is fontos szerephez jut. A költésmeszesedés, a hasmenéses megbetegedések ugyanis éppen az ilyen hordástalan időszakokban jutnak kifejezésre.

Mint ismeretes, a tisztesfű valójában egyéves gyomnövény, amely leggyakrabban a gabonatarlókon szaporodik. Magja kora tavasszal csírázik, a fiatal növény mindaddig szépen fejlődik, amíg nem történik meg a gabona herbicides kezelése. Ennek ellenére kedvező időjárási feltételek mellett kifejlődhet a tarlóvirág második generációja is, ami a gabona learatása után kezd virágozni. A közvetlenül aratás után elvégzett tarlóhántással megsemmisül ez az értékes méhlegelő.

Megfigyelések alapján a tisztesfű akkor mézel legjobban, ha a nappali hőmérséklet eléri a 25 Celsius-fokot, mérsékelt a talaj nedvességtartalma, az éjszakák pedig csendesek és párásak.

A tisztesfűméznek jellegzetes az aromája és az illata, kristályosodása során nem képződnek éles kristályok, inkább sűrű, krémes marad az állaga. Éppen ezért kiváló a méhek téli élelemellátására.

Az utóbbi néhány évben egyre gyakrabban lehet találkozni a tisztesfűvel, nem csak a tarlókon, hanem a parlagon maradt földterületeken, a lucernaföldeken és a kertekben is. Magja akár 10 év múlva is csíraképes, ezért várható, hogy évről évre több lesz belőle, azonban ez messze elmarad attól a mennyiségtől, amely néhány évtizeddel ezelőtt borította a határt aratás után.

A tarlóvirágra úgy kell tekinteni, mint egy serkentő, augusztusi-szeptemberi méhlegelőre. Ez az az időszak a méhcsalád életében, amikor a telelő méhek nevelésével van elfoglalva a közösség. A tisztesfű kiváló minőségű nektárral és virágporral serkenti ezt a folyamatot, hozzájárulva az optimális fejlődéshez és a teleléshez szükséges megfelelő körülmények kialakításához.