A sertés táplálkozásának sajátosságai – A tenyésztők már régen tapasztalták, hogy sokkal jobban esznek a sertések, ha mindennap frissen darált kukoricát kapnak. A kukoricadara állás közben különösen gyorsan elveszíti ízletességét.
Az optimális súlygyarapodás és a gazdaságos sertéstartás megköveteli, hogy az állatok nyugodtan ehessenek, ihassanak, legyen elegendő helyük az etetőknél és az itatóknál. Az etetőknél a túl szoros állás állandó feszültséget vált ki az állatok között. A helyet kereső futkározás közben a sertések rendszerint mohóbban esznek. A szájukban nem nyálazzák be kellően a falatokat, és ez rontja az emésztésüket és a takarmány kihasználását. A mohó falás közben a gyomor hirtelen megtelik, és ilyenkor gyakori a sertések hányása, ami tetemes takarmány- és súlyveszteséget okoz.
Az önetetők alkalmazása esetén a falka minden sertése kedvére ehet a kialakult rangsor alapján. De nagy létszámú falka esetén, túlzsúfoltság miatt jelentős akadályba ütközik, míg az enni szándékozó sertés az elfekvő társai között eljut az etetőig, ezért éhezik. Az önitatókkal hasonló a helyzet, különösen akkor, ha távol vannak elhelyezve az etetőktől.
A sertések nem fogyasztanak kellő mennyiségű ivóvizet amikor:
– az itató szelepének megnyitása után túl erős az itatókból kiáramló vízsugár, ilyenkor nyomáscsökkentő szelepet kell fölszerelni;
– az itatókból légbuborékoktól habos víz folyik a sertések szájába, ez esetben hamarabb abbahagyják az ivást és szomjaznak.
Ivóvíz-túladagolás csak akkor fordulhat elő, ha a nedves (moslékos) etetés alkalmával túl sok vizet kevernek a takarmányhoz. Ez nem kívánatos, mert a sok víz rontja a takarmányértékesülést és gyengíti a szervezet ellenálló képességét.
A takarmányozási komfort fogalmához a táp ízletessége is szorosan hozzátartozik. A sertések nagyon kedvelik a gabonamagvakat. A gabonára jellemző, hogy könnyen romlik. A takarmány helytelen szárítás és tárolás során gyorsan megdohosodik, megpenészedik, és ez nagymértékben rontja az ízletességet.
A jó szaglóképességű sertés már az enyhe dohosságot is észleli, és ezért kevesebb takarmányt fogyaszt.
A tenyésztők már régen tapasztalták, hogy sokkal jobban esznek a sertések, ha mindennap frissen darált kukoricát kapnak. A kukoricadara állás közben különösen gyorsan veszíti ízletességét.
A gyakorlat azt bizonyítja, hogy a takarmány már akkor is veszíti ízletességét, ha sokáig áll az istálló légterében.
Nem helyes az etetőkben több napig tárolni az eleséget, mert ilyen esetben a sertések kevesebb tápot fogyasztanak. Ha mindennap friss téplálékot kapnak az állatok, nagyobb a fogyasztás és jobb a napi súlygyarapodás.
A napi fejadagot az állatok étvágya alapján kell meghatározni. A sertés bizonyos mértékig éhezik, ha nem kap annyi takarmányt, mint amennyit az adott időpontban jó étvággyal képes volna elfogyasztani. A fejadag hirtelen növelése emésztési zavart, „bezabálást” okozhat.
A gyakorlati tapasztalat azt bizonyítja, hogy nem jó lisztfinomra őrölni a tápot. A lisztszerű takarmányt a sertések vontatottan fogyasztják, mert az apró részecske nagyságú őrlemény „csirizesedik” és betapad a szájukba.
A finomra őrölt táp etetésekor nagy a porképződés. A levegőben levő finom por izgatja a légutakat, és köhögést idéz elő. A köhögés, a tüdő károsodása nagymértékben rontja a takarmányértékesülést.
A sertések gyomorfekélyének megjelenését okozati összefüggésbe hozzák a lisztfinomságú táppal és a szárazdara-etetéssel.
Nagy élettani és gazdasági jelentősége van a takarmány optimális nyersrosttartalmának. A kelleténél több rost rontja a takarmány emészthetőségét, míg a kevesebb komoly emésztési zavart, székrekedést, a bélbaktériumok túlzott elszaporodását, intoxikációt vált ki.
A fialás előtt álló hasas kocák székrekedéssel járó emésztési zavarai különösen veszélyesek. A bélcsőből fölszívódó toxinok (mérgek) tejelválasztási zavart idéznek elő, amely nagyon gyakran az újszülöttek elhullásával végződik.
