2024. október 1., kedd

Az Újvidéki Terménytőzsdén teljesen leállt a búzakereskedelem – A tavalyi kukorica ára 7 százalékkal csökkent – A szójabab ára egyelőre még

A napraforgó ára alig haladja meg a 16 dinárt

Az Újvidéki Terménytőzsde pénteken délután leadott legfrissebb jelentése, nyugodtan mondhatjuk, a két héttel ezelőttinek a másolata: első számú tőzsdei cikk továbbra is az új kokorica, mely iránt kimondottan magas a kereslet. Az új kukoricát kilónként 7,88–8,10 dináros áron értékesítették. Az irányadó mennyiség, azaz az eladott mennyiség 2000 tonna. A tavalyi kukorica iránt csökkent az érdeklődés. Ezt a terméket kilónként áfával együtt 9,29–9,61 dinárért kínálták. A következő napokban a tőzsdei elemzők szerint, valószínűleg tovább csökken az ára.

Az idei termésű kenyérgabona agóniája folytatódik, mert iránta nincs érdeklődés. 200 tonnát vittek ki belőle a piacra, kilónként 9,72 dináros árat kértek érte áfával együtt. A liszt iránt sem volt érdeklődő. Kilónkét 12,96 dinárét kínálták a T–500-as kenyérlisztet.

Megkezdődött a napraforgó aratása, és megszületett az első adásvételi szerződés is az idei termésre vonatkozóan. 150 tonnát adtak el belőle kilónként 16,74 dináros áron áfával együtt.

A tavalyi termésű szójabab továbbra is drága, s minden felkínált mennyiség elkelt. 21 tonnát adtak el belőle, kilónként 33,48 dinárért áfával. Az idei termésű szójababra vonatkozóan azonban a terménytőzsde nem közöl semmilyen előrejelzést.

A chicagói tőzsdén nyugodnak az árak, minimális oszcillációt jeleztek a héten. A búza 175,3, a kukorica 127,7 dollár/tonna, de a szójabab 12,47 százalékkal, a szójapogácsa pedig 16,60 százalékkal drágult heti szinten, ami annyit jelent, hogy a szójabab 413, a szójapogácsa 385 dollárba került tonnánként.

A budapesti tőzsdén a búza és kukorica ára szeptemberi jegyzéssel teljesen kiegyenlítődött, mindkettő 103,68 euró/tonna. A párizsi tőzsdén viszont már a novemberi jegyzések vannak érvényben. Ott a búza 129,5, a kukorica 126,2 euróba kerül.

Újvidéki terménytőzsde

Termény

Felkínált mennyiség (tonna)

Kínálati ár

Eladott mennyiség (tonna)

Eladási ár

8%-os ÁFÁ-val

Idei napraforgó

150

16,74

150

16,74

Kukorica góréból

1115

9,29-9,72

450

9,29-9,61

Napraforgó-pogácsa

175

9,68-9,74

75

9,68-9,74

Talpon álló kukorica

2000

7,88-8,10

2000

7,88-8,10

Szójabab

21

33,48

21

33,48

Szójapogácsa

25

44,25

25

44,25