Azok a vegyszerek, amelyeket a méhek Varroa atka nevű élősködője ellen széles körben alkalmaznak, valójában rovarölők. Kis adagokban ugyan nem ölik meg a méheket, azonban a méhcsaládra gyakorolt negatív hatásuk mindenképpen bizonyítható
Számos cikk foglalkozott már a méheknél alkalmazott szerek emberre gyakorolt hatásával, a mézben visszamaradó szermaradványok toxikusságával. Kevés szó esett azonban arról, hogy az említett szerek hogyan befolyásolják a méhek egészségét és a közösséget. A szakirodalomban is csak elvétve lehet találkozni egy-egy mondattal, amely a Varroa-ölő szerek negatív hatására utal. Ennek egyik oka, hogy kevés kutatás folyt ebben a témában. Az utóbbi években egyre jobban elhatalmasodó Varroa populáció által okozott kár sokkal nagyobb mértékű, mint az atkaölő szerek negatív hatása. Ez a másik ok, amiért a szakirodalom is gyakran figyelmen kívül hagyja ezt a témát.
Tudni kell még, hogy a méhészetben leggyakrabban alkalmazott atkaölő szereket a gyümölcsészetben, a szőlészetben és a szántóföldi növénytermesztésben használják a kártevők ellen. Ezeket a szereket, a kereskedelembe kerülés előtt különböző vizsgálatoknak vetik alá, amelyek során meghatározzák a méhekre gyakorolt toxikusságukat. Egyes szereknél ez a mérgező hatás minimális vagy elhanyagolható mértékű, ezeket nevezi a szakirodalom szelektív rovarölőknek és ezek közül kerültek ki azok a szerek, amelyeket a Varroa atka elleni harcban alkalmaznak a méhészetben.
Annak ellenére, hogy ezek a szelektív rovarölők nem, vagy csak kis mértékben toxikusak a méhekre, hosszan tartó kezelések alkalmával a hatóanyag szermaradványai felhalmozódnak a mézben, a viaszban, és negatívan befolyásolják a fiatal méhek fejlődését, valamint az anya peterakó képességét is.
Az amitráz hatóanyagú szereket már az 1980-as évektől, a Varroa tömeges megjelenésétől alkalmazták a méhesekben. Különösen az után terjedt el, hogy a Varroa rezisztensé vált több más szerrel szemben. Szájon át már 12 mikrogramm, míg közvetlen érintéssel 50 mikrogramm a halálos dózis a méhek számára. Ezért nehéz beállítani azt a mennyiséget, ami megölné az atkákat, de nem zavarná a méheket. Fontos az alkalmazás módja is. Vízzel elkevert emulzió formájában nem ajánlott éppen az említett toxikussága miatt. Egyedül a füstöléses módszer ad elfogadható eredményt, azonban egy-egy kezelés után itt is megfigyelhető a méhek nyugtalansága, esetleg rablás is kialakulhat a méhcsalád védekezőrendszerének felbomlása miatt.
A coumaphos hatóanyagú szerek (Perizin, Apiprotekt) egyike a legveszélyesebb atkaölő szereknek. A nem megfelelő adagolás az egész méhcsalád megmérgezését eredményezheti!
A cymiazolhidrohlorid (Apitol) eredményesen használható, azonban azok a méhek, amelyek az elsők között érintkeznek a szerrel túladagolás miatt az esetek többségében elhullanak.
A brómpropylat (Folbex, Matisan) eddig a legkevésbé mérgező szerek közé sorolható, 183 milligramm hatóanyag 24 órás jelenléte szükséges ahhoz, hogy a méhek szervezetére is negatívan hasson. Ennek ellenére, egyes kutatások bebizonyították, hogy a szer kora tavaszi, illetve késő őszi alkalmazása gyakran hozzájárul az anya elhullásához.
A propargit (Omite) a legtoxikusabb atkaölő szer. A növénytermesztésben a propargit hatóanyagú szerek alkalmazása után 7 napig nem szabad a kezelt területre menni védőfelszerelés nélkül. Ebből is látszik a szer mérgező hatása, ami miatt manapság csak elvétve használják a méhészetben.
A fluvalinat (Klartan, Mavrik, Varotom, Apistan, Apihelt) a piretroidok csoportjába tartozik. Talán ez a legeredményesebben és a legkisebb kockázattal alkalmazható szer. Halálos dózisa a méhek számára 200 mg szájon át, illetve 18 mg közvetlen érintés útján. Ennek csupán 10%-a is elegendő a Varroa megöléséhez. A fluvalinát ma műanyag vagy falécecskék formájában kerül forgalomba, noha bebizonyosodott, hogy a műanyag mintegy 4-5%-al hatékonyabb. Némely kísérletek azt bizonyítják, hogy a fluvalinát jelenléte a kaptárban csökkenti a lerakott peték számát, ez azonban még nem nyert tudományos igazolást. A Mavrik nevű szerrel végzett közel 10 éves kutatás is azt bizonyítja, hogy a szántóföldekre kijuttatott hatóanyag nincs hatással a méhekre.
Az atkaölő szerként alkalmazott inszekticídek toxikussága nagyban függ a méhek korától is. A fiatal méhek érzékenyebbek, míg az idősebbek elhullásához mintegy 75%-al több aktív hatóanyagra van szükség.
A méhek és a Varroa halálos dózisa közötti különbség ősszel a legnagyobb, így ebben az időszakban lenne a legbiztonságosabb az atkairtás. Ugyanakkor a méhcsalád átteleléséért felelős fiatal lárvák is ekkor fejlődnek, amelyek különösen érzékenyek a rovarölő szerekre, hosszan tartó kezelés után megtörténhet, hogy telelő méh nélkül marad a közösség. Ezért fontos a nyár végi atkairtás, ekkor ugyanis kevés a fiasítás, azonban az említett dóziskülönbség már jelentős a méhek és a Varroa között.
Mindent összevetve nincs olyan rovarölő szer, ami többé-kevésbé ne lenne káros a méhekre. Nagyon fontos az előírt dózis betartása és az alkalmazás módja, valamint az ideje is.
A Varroa elleni vegyszeres harc áldozatokkal jár, azonban ez csupán töredéke annak a veszteségnek, amit minden védekezés nélkül okozna az atka.
