Bármennyire próbálják megnyugtatni a termelőket a „független szakértők, helyzet- és tőzsdei elemzők”, hogy nincs gond, a szárazság ellenére közepes hozamok esedékesek, bizony sokhelyütt baj van, mert a július folyamán leesett csapadék, az utolsó idei, nem oszlott el egyformán. A szárazságot már senki meg sem említi. Ez pedig nem véletlen, hisz közeleg a betakarítás ideje. Ugyan kinek tenne jót, ha a szerény hozamok miatt növekednének az árak?
Az elmúlt hét mezőgazdasági vonatkozású eseményeire nem a belföldi történések nyomták rá a pecsétet. Hanem a horvátországiak. A horvát parasztok az aratás után számított egy hónap elteltével mozdultak meg. Nem tudtak belenyugodni abba, amit a feldolgozóipar művel velük. Amikor látták, hogy a tőzsdei árak nem növekednek, tiltakozást helyeztek kilátásba a határátkelőhelyek lezárása formájában.
Az esemény azonnal nagy visszhangot keltett, mert a horvátországi határátkelőhelyek lezárásával az idegenforgalmi idény idején bizony sokak számítását elronthatták volna. Horvátországban ugyanis több százezer turista nyaral, s ha sikerült volna a parasztok szándéka, akkor a horvát kormány, az idegenforgalom drágábban fizette volna meg a levest, mint a húst. Magyarán: az idegenforgalomból származó bevétel jócskán megcsappanhatott volna már jövőre, hisz senki sem utazik olyan országba, ahol tiltakozások, útlezárások, forrongások vannak. Csakhogy a legrosszabbra mégsem került sor, egyrészt azért, mert Horvátországban (is) sikerült megosztani a parasztszövetségeket, amelyekből több mint tíz van, s természetesen azért sem, mert a rendőrség erélyesen lépett fel, azaz jóval a határátkelőhelyek előtt leállították a traktorokat. eti HETI KO
Az esemény tanulságos lehet számunkra is. Egyrészt azért, mert a parasztok, ha szövetkeznek, kézzelfogható eredményt érhetnek el, mégpedig rövid idő alatt. Miután ugyanis a horvát parasztok bejelentették az útlezárást, a kormány azonnal lépett, egy tollvonással átszámítva csaknem két dinárral növelte a búza árát, ami Horvátországban is ugyanannyi volt, mint Szerbiában, tehát kilogrammonként 0,10 euró.
Érdekes a malmok érvelése a tiltakozást megelőző napokban. Azzal rukkoltak ugyanis ki a nyilvánosság elé, hogy a horvát parasztoknak nincs miért tiltakozniuk, hiszen a volt Jugoszlávia tagköztársaságaiban, azaz a térségben sem drágább a búza, tökéletesen megfelel a horvátországi árviszonyoknak.
Ide kívánkozik az a közvetlen tapasztaltunkon alapuló tény is, hogy a múlt héten, amikor Montenegróban jártunk, láthattuk: a lisztet kilónként 0,43-tól 0,50 eurós áron értékesítették, míg a kenyeret 0,60–0,80 euróért árulták. Mellesleg olyan malom- és pékipari vállalatok, amelyek Vajdaságban vásárolták fel a 9,50 dináros, azaz 0,10 eurós búzát, az itt alapított leányvállalataikon keresztül.
Valaki valahol azt mondta, hogy a bűnözés, azaz a maffia nem ismer határokat, szövetkezik országhatároktól függetlenül. Továbbfejtve a gondolatot, amint látjuk, ugyanez vonatkoztatható a feldolgozóiparra is. Miért képeznének a termelők kivételt? Hisz a példa friss – csak kérni kell, s máris nyílnak az ajtók.
S még valami. Bármennyire próbálják megnyugtatni a termelőket a „független szakértők, helyzet- és tőzsdei elemzők”, hogy nincs gond, a szárazság ellenére közepes hozamok esedékesek, bizony sokhelyütt baj van, mert a július folyamán leesett csapadék, az utolsó idei, nem oszlott el egyformán. A szárazságot már senki meg sem említi. Ez pedig nem véletlen, hisz közeleg a betakarítás ideje. Ugyan kinek tenne jót, ha a szerény hozamok miatt növekednének az árak?
