Az idén nyáron az agrártárca vezetője, Saša Dragin nem dőlhetett nyugodtan hátra a karosszékben az aratás sikeres befejezése után. A fölvásárlási árral elégedetlen termelők, Szerbia északi és a déli részeiről egyaránt, kiszolgáltatottságukban tőle reméltek segítséget. Ő pedig, mint aki bátran elébe néz a kihívásnak, szorgosan tárgyalt, fáradhatatlanul közvetített a termelők és a fölvásárlók közötti késhegyre menő vitákban. Legalábbis ezt a látszatot keltette minisztériumi közleményeivel és a kormányközeli médiában közreadott hírekkel, melyek a mezőgazdasági tárca „válságkezelő” megoldásait taglalták bepárásodott szemmel és lelkes bólogatás közepette.
Az agrárminiszter már az újabb politikai garnitúra tagja, aki tisztában van azzal, hogy a médiastratégia fél siker a politikusi túlélésért vívott küzdelemben. A mai közszereplőnek tudni kell eladnia magát. Régen sem volt ez másként, de ma, amikor a médiának szinte már jobban hiszünk, mint a saját szemünknek, ez különösen fontossá vált.
Közben sokszor kilógott a lóláb, a média sugározta szavakat nehezen lehetett összeegyeztetni a valósággal. A kijelentéseket gyakran a féligazságok uralták a tények kendőzetlen kimondása helyett. A féligazságot pedig a másik oldalról nézve akár félhazugságnak is nevezhetnénk. Az éremnek mindig két oldala van, akkor is, ha a kiszolgáló újságírás annak kizárólag csak az egyik oldalát hajlandó fölmutatni.
De nemcsak ezzel volt a gond. A miniszter is ember, időnként ő is elveszíti a béketűrését. Legutóbb az ariljei málnatermesztők „parasztlázadásának” a vezéregyénisége, Dragiša Terzić hozta ki a sodrából, akit „valótlan állítások terjesztése miatt” bíróságra is adtak a minisztérium bürokratái. Hónapokkal ezelőtt ugyanezt tették a tiltakozó dohánytermesztők vezéregyéniségével is, nem egyedi esetről van tehát szó. Most azonban a tárca vezetőjét lejárató hírek is a közvélemény elé kerültek, a közszolgálati televíziónak nyilatkozó Terzić ugyanis azt állította, hogy az őt telefonon fölhívó miniszter minősíthetetlen, nyomdafestéket nem tűrő hangon beszélt vele.
A nyarat végigtárgyaló miniszter legújabban azt ígérte a magyarcsernyei községi elnöknek, Pera Milenkovnak, az idei tiltakozó akcióikról ismertté vált dél-bánáti termelők egyik vezetőjének, hogy a búzaár ügyében hamarosan találkozik az ország legnagyobb búzafölvásárlóival, Miškovićtyal, Kostićtyal, Matićtyal és Babovićtyal, valamint a malom- és pékipar képviselőivel.
A bejelentett megbeszélés, legalábbis az írás megszületésének az időpontjáig, még nem zajlott le. Különösebben ez nem is fontos, hiszen a helyzetet ismerve előre tudhatjuk, hogy az ilyen jellegű találkozók valós, a gazdák érdekeit előremozdító eredményeket úgysem hozhatnak. Mi születhet rajtuk a senkit semmire sem kötelező ígéreteken túl? A hír valószínűleg a föntiekben taglalt médiapropaganda egyik újabb gyöngyszeme.
Az agrártáca által alkalmazott médiastratégia mindig csak az érem fényes oldalát mutatja be. Sorolhatnánk a példákat. A földalapú támogatások időben történő kifizetéséről szóló híreket például, amelyek azt rendre elfelejtik megemlíteni, hogy a szubvencióhoz a korábban igénylőknek csak az egynyolcada juthatott hozzá az idén. Az üdvözítő megoldásokként bemutatott rendeletek sokaságát szintén megemlíthetnénk, amik a megszigorításokkal valójában inkább a pénzmegvonási, mint a támogatási szándékról tanúskodtak.
A műtrágyavásárlást szorgalmazó, tonnánként 10 000 dináros minisztériumi térítmény az egyik legújabb példa. A kitétellel, hogy minimum 25 tonna vásárolható, a kisebb magángazdaságokat eleve kizárták az üzletből. Mindössze két hét alatt elfogyott a készlet. A hoppon maradt gazdák most joggal kérdezik, hogy kinek a birtokába jutott a támogatott műtrágya. Egyesektől azt a lemondó véleményt is hallani lehet, hogy ősszel majd azt a műtrágyát fogják megvenni, amit most kedvezményes áron – ki tudja kinek – eladtak.
Ebben az országban semmi sem lehetetlen!
