A JUS szabvány a múlté. Augusztus elején megjelent a Szerbiai Hivatalos Lapban a mezőgazdasági termények minősítéséről szóló törvény, ami még az EU-s törvényeknél is szigorúbb – Mit mondanak a felsőhegyi gazdák?
Sokasodnak a munkák (és a gondok is) a növénytermesztők háza táján. Nem is olyan régen szeptember volt az őszi termény-betakarítás kezdő hónapja, hogy azután András-napig elvégezzen a gazda minden teendőt, s az elvetett búza is mutassa már a sorát. Az idősebb földművesek sem igen emlékeznek olyan esztendőre, amikor már augusztus derekán megkezdődött a kukoricatörés, illetve a szemes állapotban történő betakarítás, meg a napraforgó cséplése is. Ami viszont változatlan, az a terményárak meghatározása körüli huzavona/mesterkedés. Hiába tiltakoznak (igaz, békésen) pl. a napraforgó-termelők, a jó étvágyú feldolgozó piaci viszonyokra hivatkozva kínálja a megalázó, a termelőt és magát az ágazatot is a tönk szélére juttató 13 dináros (elővételi) árat, ami valamivel több mint fele a tavalyi értéknek, s még a hektáronkénti 3–3,5 tonnás hozam mellett is szerény nyereséget szavatol. A szaktárca nem sokat tehet egy, a termelő számára is elfogadható árnak, ha kell, a kikényszerítésében, pedig az alaposan megnyirbált agrárköltségvetésből (nem jelképes premizálással!) javíthatna a termelők helyzetén. Hogy csak az étolajnál maradjunk, a terhet lényegében a nyersanyag, vagyis a napraforgó-termelő gazda és a vásárló/fogyasztó viseli. Nem hiszem, hogy elfogadható magyarázatot kapunk arra a kérdésre, hogy a tavalyi, 24 dináros napraforgóból miként sajtolnak 120 dinár körüli értékű étolajat (kiskereskedelmi ár). Íratlan szabály volt a napraforgó–étolaj árának legfeljebb 3,5:4-es aránya, s ha nem változik a helyzet, ez az arány akár a 9:1-es szintet is elérheti, még akkor is, ha egyes étolajgyárak látványos étolajár-csökkentéssel bosszantják a gazdát. Arról most senki sem beszél, hogy a terményárak között is megvolt az arány, ami a búza–napraforgó viszonylatában 2,5:1 szinten alakult. Dehogyis a fogyasztóvédelem, hanem a felvásárlási ár visszaszorítása a feldolgozó egyedüli célja. A kusza helyzetben a Vojvodinaagrar, a vajdasági termelők érdekszervezete és a Szerbiai Szövetkezeti Szövetség hallatta hangját konkrét javaslatokkal, ami a napraforgó felvásárlási árát illeti, előbbi kilogrammonként legalább 20, a Szövetkezeti Szövetség pedig 18,5 dináros értéket sugallva. Október 31-ig, a végelszámolásig dől el, hogy az étolajgyárak megkönyörülnek-e a termelőn, aki addig sem tétlenkedik, biztos helyre kell szállítani a millió tonnákban és milliárd dináros értékekben mérhető terményt.
– A júliusi és augusztusi, csapadék nélküli rekkenő hőség meggyorsította a termények beérését, akár kényszerérésről is beszélhetünk, így szövetkezetünkben már augusztus 20-án megkezdődött a napraforgó meg az idei termésű kukorica fölvásárlása, illetve átvétele, most már a szója meg a cukorrépa betakarítása is lendületet vett. A júniusban tervezettnél szerényebb hozamokat jegyeznek a gazdák, kivéve az aszályt legjobban elviselő napraforgót, jónak mondható a hektáronkénti 3–3,5 tonnás termés – mondja Sándor József, a felsőhegyi Napredak földműves-szövetkezet igazgatója, s azt is hozzáteszi, hogy pl. a napraforgó-átvételnél szigorúbb követelményeket támaszt a feldolgozó, ezenkívül tárolási gondokkal kell szembenézniük. – A JUS szabvány a múlté. Augusztus elején megjelent a Szerbiai Hivatalos Lapban a mezőgazdasági termények minősítéséről szóló törvény, ami még az EU-s törvényeknél is szigorúbb, mind a tisztátalanságát, mind a termény nedvességtartalmát illetően, a beltartalmi érték meghatározása meg kizárólag a feldolgozótól függ. A zentai Mezőgazdasági Állomás illetékese mintát vesz minden szállítmány napraforgóból, de az étolajgyár illetékese is, ugyanis csak a saját laboratóriuma eredményeit ismeri el. Szövetkezetünket is sújtja, hiszen nem fizet tárolási költséget, de megköveteli, hogy a különböző minőségű terményt külön-külön raktárban helyezzük el, ami megtörtént a sörárpánál, s ezt is a gyöngébb minőségre hivatkozva takarmányárpaként vették meg.
- Végeztek-e számításokat a termelési költségek alakulásáról, a hozamcsökkenésről, az esetleges veszteségekről?
– Nem kell közgazdásznak lenni, hogy kiszámítsuk: a nyersanyagtermelésből továbbra is a feldolgozó zsebébe áramlik a jövedelem. A termelési költségek legalább 40 százalékkal növekedtek az elmúlt évihez viszonyítva, a hozam meg ilyen arányban csökkent. Hogy mi marad a termelőnek, a következő árak is példázzák: tavaly tonnánként 410 eurót fizettek az olajrepcéért, az idén 235-öt, a sörárpáért 16 helyett 8-10 dináros kilogrammonkénti árat, míg a napraforgó értéke a tavalyi 24 dinárról ismeretlen szintre csökkent, de ha mégis eléri a 15 dinárt, sajnos elégedettnek kell lennünk.
– Márpedig az ilyen ár a tönk szélére sodorja a kistermelőt, egyben szűkítve a vetésszerkezetet – kapcsolódik a beszélgetésbe Kovács Káli Róbert gazda, aki 50 hektáros gazdaságán 10 holdon napraforgót, ugyanekkora területen szóját is termesztett. – Megtörtént a napraforgó cséplése, s csak a Dolby, a Barolo meg a Delfi hibridek holdankénti 1,8 tonnás átlagtermésével lehetek elégedett. Az aszály előtt ígéretes volt a szója is, de ha meglesz a holdankénti 1 tonna, annak is örülhetünk, hiszen kényszerérés következett be, nagyon sok az üres hüvely.
- A magas terméshozam némileg ellensúlyozza az alacsony felvásárlási árat, tehát egyre inkább nagyobb ráfordításra, a teljes agrotechnika alkalmazására kényszerül a gazda…
– Azért választottam a mezőgazdaságot, hogy ebben az ágazatban nyújtsak és érjek is el minél jobb eredményt. A műtrágyahasználatot sajnos a minimálisra kell csökkentenem. Szerencsére folyamatosan foglalkozunk állattenyésztéssel, s a szervestrágyázásnak is köszönhetem a jó termésredményeket.
- Általános vélemény szerint, amikor olcsó a mezőgazdasági termény, a takarmány, érdemes az állattenyésztés felé fordulni…
– Akkor is telve voltak az istállók és hizlaldák, amikor 20 dinár körül volt a kukorica ára, vagy történetesen alig lehetett túladni a hízott sertésen. A folyamatos munkának és az ésszerű takarmányozásnak van értelme, s ha a termelésben legalább 5 éves időszakot veszünk alapul, ez mind a növénytermesztésre, mind az állattenyésztésre vonatkozik, nem lehet veszteséges a munkánk. A bikahizlalás áll az élen, most is van 25 növendékállatom, idejében elkészítettem a viszonylag olcsó tömegtakarmányt, a szilázst, mert amikor láttam, hogy kezdenek „fölsülni” a kukoricák, nyomban munkához láttunk, nagyon jó minőségű a silóverembe került termény.
- A terménybetakarítással párhuzamosan már az új gazdasági év vetési tervét készíti a gazda, meg kell tenni az előkészületeket a búzavetéshez is…
– A búza nem maradhat ki a vetésszerkezetből, az almozáshoz szükség van a szalmára, meg talán egyszer majd megbecsülik a kenyérgabonát is. Tavaszig lesz még idő eldönteni, milyen haszonnövényeket termesszünk, s inkább az foglalkoztat, hogy növeljük-e egy-egy haszonnövény területét, vagy inkább csökkentsük. Azt már jómagam is látom, hogy öntözés nélkül egyre nehezebb jó terméshozamot elérni, így kutat is fúrattam az egyik nagyobb parcellámon, úgyhogy, ha arra szükség mutatkozik, üzemelni kezdenek az esőszárnyak – nyilatkozta Kovács Káli Róbert felsőhegyi gazda.
